Ifjúság, szakács karrier

1972-ben születtem Budapesten. Óbudán cseperedtem, majd Kőbányán voltam ifjú. Az általános iskola után szakácsnak tanultam a Gundel Károly Vendéglátóipari Szakmunkásképzőben, ahol 1988-ban szakács végzettséget szereztem. Több jó nevű budapesti étteremben dolgoztam szakácsként. 1996-ban megnősültem. Három gyermekem született. Egy lány és két fiú. 1999-ben vásároltam az első számítógépemet. A sorozatos meghibásodások miatt autodidakta módon képezve magamat megtanultam megoldani a problémák többségét.

Az informatikus

2000-ben egy budapesti zárt körű magánklub konyhafőnökeként fordítottam hátat a szakács köténynek. OKJ-s képzés keretében Gazdasági informatikusi középfokú OKJ-s, majd felsőfokú OKJ-s diplomát szereztem. Azóta informatikusként dolgozom. 2006-ban beiratkoztam a Dunaújvárosi Főiskolára Mérnök Informatikus levelező szakra amit 2012-ben hálózati szakirányon végeztem el. A szakdolgozatom témaválasztása kapcsán megismerkedtem a Linuxos világ nyílt forráskódú technológiáival. Azóta elkötelezett híve vagyok a nyílt forráskódú közösségnek. 2013-ban megszereztem a Red Hat Certified Engineer (RHCE) minősítést. 2019 óta Red Hat technológiát oktatok. Hiszem, hogy a nyílt forráskód egyszerűbbé, jobbá, olcsóbbá és szebbé teszi a jövőnket.

A motoros

A motorozás szeretete már ifjú korom óta meghatározó területe életemnek. 14 évesen kezdtem motorozni egy Karpaty robogóval. 16 évesen megvettem életem első nagymotorját egy Jawa 350/638 TS Twin Sport (1988)-ot. Bejártam vele Magyarország szinte minden eldugott zegét-zugát. 1996-ban már fiatal családosok életét éltük. A lányom születésekor vérző szívvel megváltam a motoromtól, azt remélve, hogy hamarosan újra nyeregbe ülhetek egy jobb, modernebb gép nyergében. Aztán eltelt röpke 12 év. 2009-ben vásároltam egy Ducati Monster 900 Dark (1999) motort amit nagyon szerettem. 2016 februárjában egy barátom külföldre költözés miatt eladta nekem a BMW K1200R (2007) motorját. Ezzel egy gyerekkori álmom valósult meg, hogy lehessen egy "K" BMW motorom.

A néptáncos

1991-ben ismerkedtem meg a néptánccal. Szinte azonnal beleszerettem. A feleségemmel való megismerkedésemet is a táncházmozgalomnak köszönhetem. A mai napig heti rendszerességgel járunk táncházba a feleségemmel. Ezen belül főleg a balkáni népek zenéjével és táncaival, illetve a Magyarországon élő délszláv, görög és örmény nemzetiségek kultúrájával foglalkozom. E nemzetiségek táncát nem csak táncolom, hanem tanítom is a táncházainkban.

2023-ban táncosként és koreográfusként részt vettem az Ani Budavári Örmény színház Várady Mária által rendezett Csiki Gergely: Cecil házassága című darabban, amelyet a Jelenlét Fesztivál keretében a Nemzeti Színházban mutattak be először. 

A zenész

Néptáncos múltamból adódóan mindig piszkált, hogy egyszer megtanuljak valamilyen hangszeren játszani. A dob különösképpen vonzott. 2019 végén a Nevetek zenekarban a dobolással kapcsolatos hagymázas álmaim is révbe értek. Darbukán, cajonon és tapanon játszom a zenekarban.

Hobby

Szabadidőmben tanulok, szervert építek szigorúan Linuxos alapokon, motorozom, motort szerelek, a motoros vagy a táncházas közösséget szervezem vagy a családdal csinálunk programokat. Szeretek táncolni, kirándulni, zenélni, főzni, motorozni.

Magyar önéletrajz letöltése PDF-ben

Angol önéletrajz letöltése PDF-ben