Torig túra
A túra története és előzményei
Az első túrát még nem Torig túrának hívtuk. 17 évesen Bálint Robi barátommal elindultunk vakon az országban két napra. Utunk során a cél az volt, hogy lehetőleg rengeteg kanyart és gyönyörű tájakat érintsünk. Konkrét útvonalat nem határoztunk meg, csak motoroztunk bele a világba. A 2009-es "első" túra után kezdték a barátaim Torig túraként emlegetni az útvonalat. A túra hagyományosan érinti Nógrád megye kevésbé ismert részeit, a Mátra és a Bükk szerpentínjeit és Lillafüredig tart. Az útvonalat minden évben további szakaszokkal bővítjük.
A túra útvonala
Az elmúlt évek során a túra célkitűzései némiképp megváltoztak. Továbbra is szempont, hogy lehetőleg minél kevesebbet menjünk egyenesen, hiszen a gumi oldala is ki van fizetve. Az útvonal tervezés során a lehető legkanyargósabb lehetőséget szoktam választani. Minden évben bővítem az útvonalat olyan szakaszokkal, amelyek általunk még nem járt vidéken vezet keresztül. A túra tervezése során az útvonalban mindig marad tartalék, amire már nem marad idő. Ennek az a célja, hogy maradjon a visszaútra egy kis kaland és kreativitás. A visszaút függ a társaság fizikai állapotától az időjárástól és a közösség által megbeszélt változtatásoktól. A túra útvonalára percre pontos menetrend készül. A pihenőket átlag 80 kilométerenként, a tankolásokat max 200 kilométerenként ütemezem. A menetrendet többé-kevésbé mindig sikerült tartanunk. A túra egy napos és egész nap tart. Az időpontot úgy választom, hogy jó hosszú napunk legyen a motorozásra. Ezért szeretem Szent Iván napjának környékét választani.
Kitűzött célok
A cél az, hogy ki-ki a maga erejéhez mérten annyit vállaljon, amennyit teljesíteni tud a túrából, és közben a megtett kilométerekkel fejlődjön a motoros tudása. Nem cél végignyelezni a túrát. Normális tempóban vállalható módon próbálunk haladni. Eközben igyekszünk segíteni a kevésbé tapasztaltaknak. Figyelünk egymásra és probléma esetén segítünk egymásnak. A túrához előzetes megbeszélés alapján bárhol, és bármikor fel és le lehet csatlakozni. Nem muszáj végigjönni rajta. Az elmúlt években a túrára az egész országból szoktak jelentkezni. Bárki jöhet, nincs megkötés. Maximum annyi, hogy olyan motorral jöjjön, ami jó műszaki állapotban van és tudja tartani a tempót.
A Közösségről pár szóban
2009 óta minden évben megszervezem a túrát. Az első túra óta a túrákon résztvevők magjából jó kis motoros közösség kovácsolódott. Ez az oldal részben ennek a közösségnek a támogatására készült. A túra különböző szakaszait e közösség tagjai vezetik fel. Ki-ki a maga szűkebb hazájában az általa jól ismert utakon vezeti a túrát. Ezen tagok a túra útvonalának kialakításában is jelentős szerepet vállnak.
Keress minket a Torig túra Facebook csoportban
Az alábbi cikkekben az elmúlt évek túráinak történetét olvashatod.
- A hirdetés mentése sikerült
- Írta: Torig
- Kategória: Torig túra
- Találatok: 860
Túrabeszámoló
A lábam miatt idény kicsit csúsztam a túra időpontjával és nem igazán volt lehetőségem felkészülni, gyakorolni a túrára. Úgy gondoltam majd rutinból menni fog. A lábam nagyon fura lett. A műtét eredményeként pont ahol a váltót húzom felfelé, onnan vágta ki az orvos az ízületet. Azt mondta, amelyik ízület nincs, az nem is fáj. Ebben igaza volt. Szerencsére ez nem okozott problémát a túra során. A másik gondom az volt, hogy túra előtt szerettem volna megcsináltatni a Tehénen az esedékes szelepbeállítást. A szervizben viszont azt mondták, hogy az első kerék csapágy tönkrement és sürgősen cserélni kell. Nofene. 11000 km-t bírt az új kerékcsapágy? Nem értem miért. Mindegy, ki kellett cserélni, úgyhogy egész héten rohangáltam csapágy és 21-es imbusz kerékkulcs után, hogy csütörtök este kicseréljem a csapágyat és összerakjam a gépet. Na, akkor derült ki, hogy a fékek a végét járják. Megmértem. A túrát ki kell még bírja, aztán cserés. Sajnos Dávid idén nem tudott hozzám jönni, hanem otthonról indult, ezért a szokottól eltérően egyedül indultam a túrára.
A találkozóhelyre tartva azon mélázom, hogy sorozatban ez lesz a 15. Torig túra. A Dózsán haladva vettem észre, hogy Csaba már előttem jár és fordul a fogatával. Aztán elment valahová a Műcsarnok mögé. Mindegy, majd előkerül. Leparkoltam a Műcsarnok parkolójában.
- A hirdetés mentése sikerült
- Írta: Torig
- Kategória: Torig túra
- Találatok: 3397
Túrabeszámoló
Dávid az 1200-as Multival már előző nap megérkezett Ausztriából.
- A hirdetés mentése sikerült
- Írta: Torig
- Kategória: Torig túra
- Találatok: 7172
Túrabeszámoló
Dávid már pénteken megérkezett Ebersteinből. Megkajáltunk aztán elmentünk várost nézni. A Citadellára szerettünk volna felmenni, de egész le volt zárva és még gyalog sem lehetett bemenni. Basszus! Itt a turisztikai szezon kezdete és a város legfrekventáltabb látnivalójának még a környékére sem lehet bemenni. Lehet nem követtem a híreket, de meglepődtem. Látszik, hogy szét van túrva a Citadella, de azért ki lehetett volna kerülni. Még a nagy sörnyitóig sem jutottunk be. Megpróbáltuk megkerülni. Lehetetlen.
Miért említem ezt meg itt? Egyrészt Dáviddal általában egy nappal korábban elkezdjük az átszellemülést. Másrészt kicsit unom az állapotokat amik az országban uralkodnak. E leírásban többször fogom említeni az állapotokat. Van ami javult, de van ami szembeszökően problémás.
Mindenesetre kolbászoltunk egy kicsit a városban. Minden vidéki barátomnak szoktam ajánlani, hogy töltsön el néhány napot Budapesten. A világ egyik legszebb városa. Érdemes Budapestet is megnézni. Szerintem szebb mint Bécs, Prága, Zágráb, Belgrád, hogy csak a fővárosokat említsem, de Krakkót és Brnót is mondhatnám. Benéztünk a Gül Baba türbéjébe és felgurultunk a Hármashatár-hegyre is a kilátóhoz.

- A hirdetés mentése sikerült
- Írta: Torig
- Kategória: Torig túra
- Találatok: 7327
Túrabeszámoló
Reggel már 7 előtt odaértem a Hősök terére. Örültem neki, mert az elmúlt években valahogy mindig sikerült 5-10 percet késni. Odafelé elszörnyűlködtem az Ajtósi Dűrer sor állapotán, meg azon, hogy egy zöld lámpát nem sikerült kifognom.

- A hirdetés mentése sikerült
- Írta: Torig
- Kategória: Torig túra
- Találatok: 7515
Túrabeszámoló
Kedves Barátaim. Sajnos elfoglaltságaim miatt nem volt időm a túra után megírni a túraleírást. Ezt most pótolom.

- A hirdetés mentése sikerült
- Írta: Torig
- Kategória: Torig túra
- Találatok: 9185
Túrabeszámoló
Sajnos bokros teendőim miatt egyszerűen képtelen voltam ezt a beszámolót megírni idejében. Majd egy év csúszással kezdek neki. Sajnos a dolgok többsége kihullott a fejemből. Mentségemre szolgáljon, hogy el voltam foglalva. Betegség, meló, meg miegyebek.
Ez volt minden szempontból a legek túrája. Semmi nem úgy alakult ahogy terveztem. Most volt a legtöbb problémám a szervezés körül. Most volt az útvonalban a legtöbb módosítás. Most voltunk a leggyorsabbak. Most fejeztük be a legkorábban. Most volt a legkevesebb történés. Sajnos most voltunk a legkevesebben is.
Szdavidsonnal kezdtük a túrát és még Imre csatlakozott hozzánk. A túra teljesen eseménytelen volt. Utólag nem tudok róla mit írni. Nagyon élveztük. Aggtelek környékén rendesen belehúztunk. Nagyon jó volt. Végig kifogástalan szép időnk volt. 630 km lett a vége.
Mivel Dáviddal ketten indultunk neki, ezért nekivágtunk egyenest a túrának. Mentünk mint a gép. Senkihez nem kellett alkalmazkodni. Mentünk amerre a szemünk látott.
Mindenkinek köszönöm a részvételt.
A nap dicsérete Imréé, aki részt vett a túrán és becsülettel tartotta az iramot.

- A hirdetés mentése sikerült
- Írta: Torig
- Kategória: Torig túra
- Találatok: 15122
Torig túra 2017 túrabeszámoló
Hol is kezdjem. Az idei - sorrendben 9. - túránk egyáltalán nem volt eseménymentes. Annyi minden történt, hogy hirtelenjében azt sem tudom honnan kezdjek neki. Kezdem az elején.
0. nap. Szdavidson megérkezett a Multijával. Vacsora, megbeszéltük a dolgainkat és eltettük magunkat aludni. Épp letettem a fejem a párnára, amikor az utcán egy csőtörés miatt elkezdték felbontani a buszmegállót. Hajnalig dolgoztak. Úgyhogy nem sokat tudtunk aludni.
Alkategóriák
Egyéb túrák
Ezen az oldalon a kisebb túrák leírásait találod meg.