csapat1.jpg

Torig túra 2017

Írta: Super User on . Beküldve: Torig túra

Torig túra 2017 túrabeszámoló

Hol is kezdjem. Az idei - sorrendben 9. - túránk egyáltalán nem volt eseménymentes. Annyi minden történt, hogy hirtelenjében azt sem tudom honnan kezdjek neki. Kezdem az elején.

0. nap. Szdavidson megérkezett a Multijával. Vacsora, megbeszéltük a dolgainkat és eltettük magunkat aludni. Épp letettem a fejem a párnára, amikor az utcán egy csőtörés miatt elkezdték felbontani a buszmegállót. Hajnalig dolgoztak. Úgyhogy nem sokat tudtunk aludni.

Reggel korán keltünk. Sietős reggeli, öltözködés és gyors tankolás. Valamilyen csoda folytán tőlünk nem lehet a Hősök terére érni anélkül, hogy ne legyen minden lámpa piros. Koccra értünk a Hősök terére, ahol már várt ránk Attila. Jól megcsodáltuk az új Hondáját, egyúttal le is oltottuk kellőképpen, mert ugyebár a VFR 1200XD (Crossturer)-en nincs sem kuplung, sem váltó. Full automata az egész vas.

Első szakasz: Bp-Pásztó

Hárman indultunk a Hősök teréről 7:10-kor. Szdavidson a szürke 1000-s Multijával, én a Tehénnel és Attila a Hondájával. Mindenkinek volt megyei matricája, úgyhogy az M3 után körgyűrű Nagytarcsáig. Nagytarcsán a templomnál volt megbeszélve a találka Lacival és Mónival 7:30-ra. 29.kor értünk oda. Sehol senki. Rövid telefonálgatás után előkerült Lacit és Móni a Yamaha Thundercattel. Oké! Irány a tervezett útvonalon Isaszeg-Gödöllő, majd Aszód után észak felé át a Galgaságon. Az idő gyönyörű. Kívánni sem lehet jobbat. Ez egyik hegyoldal hihetetlenül kék volt. Nem is tudom mi lehetett, de képzeljetek el egy kék hegyet. Franc tudja mi volt az, de kék volt és jól nézett ki. Az előző napi esőnek nyoma sem volt. Az út tiszta, átfolyások sehol. Simán mentünk Mohoráig. Az útviszonyok a szokásosak. A falvak közt oké. A falvakban botrányos. A Galgaság még csak-csak. Na de Mohora után. Pfffff. Cserháthaláp, Cserhátsurány, Herencsény. Jobban jársz, ha a falu határ táblánál satufékezel, mert erősen ráfázós az út. Herencsény után az erdei szerpentin gyönyörű. A bokri elágazás utáni bukkanó beszaratós. Cserhátszentiván még mindig gyönyörű. Valami tavat építettek ami eddig nem tűnt fel. Azonban Cserhátszentivánban sokat romlott az út. Alsótoldig pedig lassan járhatatlan lesz. Átkozottul szép környék, de az utak. Hát ja! Szerencsére ez nem hosszú szakasz. Alsótoldtól megint elviselhető az út. Csak helyenként trágya. Pl a Bableves csárda előtt. Vagy néhol le van rohadva az út széle. Szemmel láthatólag senkit nem érdekli, hogy a nép min és hogy jut el arrafelé A-ból B-be. Azonban a 21-esen nagy változások vannak. Szétkapták a kereszteződést mint blöki a játékmackót. A 21-es elég jó lesz. Bár a régi CSerhát vendéglő siralmas képet nyújt a födémből kinövő gazzal együtt. Tartok tőle, jövőre már nem lesz ott mert eldózerolják. Hmm. Pedig én még ebédeltem ott gyerekkoromban. Szóval az út nagyjából eseménytelen volt Pásztóig. Ott megálltunk egy percre a “Penny Market” - vagy most mi a franc is van ott - parkolóban, hátha kell valakinek kaja, aztán átgurultunk a MOL kúthoz tankolni. 9:35-re értünk a benzinkúthoz ahonnan 10:12-kor indultunk tovább.

Második szakasz: Pásztó-Galyatető

Galyatetőig szépen nyugodtan kanyargunk felfelé. Hasznos után egész jó az út. Aztán már nem annyira. Mátrakeresztes felett vége a jó világnak. Mondtam Pársztón a srácoknak, hogy ha jót akarnak vegyék le a napszemüveget. A lombozat tréfás árnyékokat vet az útra és szépen rejtőszínbe vonja az úthibákat. Egyszerűen nem látod az árnyéktól a gödröket. Nagyon alattomos komoly kis gödröket kell kerülgetni. Galyatető előtt egy őz hozta rám a frászt. Szép kényelmesen átugrándozott előttem, amíg egyszerre húztam és nyomtam mindent a féktől a kürtig. Szemmel láthatólag rám sem bagózott. 10:40-re óramű pontossággal érkeztük Galyatetőre. Gyors csoki+kóla. Kis pihenő, aztán 11:00-kor indulás tovább.

Harmadik szakasz: Galyatető-Kékestető

Húztuk lefelé a hegyről. Itt szintén érdekes az út. Pl nem értem, hogy egy kanyart miért csak a feléig lehet kijavítani. Bedöntesz egy sima javított úton és a felétől ott a kátyú, te meg gépészkedhetsz. Trágya! Ki lehet kerülni. Persze. Annyira nem vészes. Az orvos is azt mondta amikor mondtam neki, hogy ráz a hideg amikor felkelek az ágyból, hogy ne keljek fel. Na ja! Viszont a 24-es az zsír. De most nem arra megyünk. A kereszteződéstől a nem javított szakaszon felmentünk Kékesig. 11:20-ra értünk oda. Ott belefutottunk egy nagyobb motoros csapatba. Felgyalogoltunk a tetőre. A tárogatós bácsi megint ott volt. Gyors vizit a motoros emlékhelyen. Aztán lóra, mert már mindenkinek korgott a gyomra.

Negyedik szakasz: Kékestető-Mátraháza

11:37-kor már lovon ültünk. Tulajdonképpen nem is tudom ezt a rövid 4 km-es szakaszt miért mondom szakasznak. Viszont a hajtűkanyarokat nem lehet nem megemlíteni említeni. Az út többsége valami elképesztően trágya. Lefelé még szarabb mint felfelé. Lehet kerülgetni. Tudom-tudom. Idealista vagyok. Végül is itt nincs se turizmus, se látnivaló, se semmi. Illetve van, csak az infrastruktúra nem az én dolgom. Gondolhatják az illetékesek. 11:43-kor már a lángosos néni előtt álló sort stíröltük. Jól elviccelődtünk az öreglánnyal.

Nagyban esszük a lángost és a palacsintát, amikor egyszerre csak beállít Laca és Zsolt Debrecenből két Monsterrel. Télapót és a krampuszait kb hamarabb vártuk mint őket. Nagyon örültünk neki. Laca valami új vason villogott. Ezúton is gratula hozzá.

Aztán egyszerre megfagytunk, mert hirtelen begurult egy falkányi fejvadász kék villogókkal nehéz vasakon. De legalább már ott voltunk és nem az volt mint tavaly, hogy nem engedtek be minket a parkolóba. Tudom, hogy érütnk vannak, de azért nem árt vigyázni.

Ötödik szakasz: Mátraháza - Eger

14:32-kor - némi telefonálgatás után, mert NNorbi nem jött el - indultunk lefelé a hegyről. Na hát a felújjított szakasz csodás. Szépen kanyarogtunk lefelé a hegyről. A parádi patkó előtt megálltunk, mert megbeszéltük, hogy Laci és Attila cseréltek vasat. Laci ki szerette volna próbálni a Hondát. Hát lelkük rajta. Legyen úgy. Én nem bánom. Bár erős volt a gyanúm, hogy Attila meg fog bolondulni a Yamahán. Megszólalt bennem a kisördög, hogy jó sokáig viszem a csapatod, hadd kínlódjon...hehe. Közben meg Móni mögém ült kipróbálni a Tehén hátsó ülését. Recsken megkegyelmeztem Attilának. Jó darabig várunk míg utolértek. Attilát láthatóan leverte a víz. Csak annyit mondott, hogy “kemény”. Hát látjátok feleim! Ezt is ki lehet nőni. Pedig egy hasonló gépért 16 évesen a fél vesémet odaadtam volna. Egerig nem történt semmi. Az út gyönyörű. 32 fok meleg. Süt a nap. Ja! A Mátrában fent a hegyen 22 fok volt. Kemény különbség leérni a hegyről.

És akkor megtörténik először!

Egerben megálltunk a lámpa után Laciékat bevárni. Megálltam és leszálltam a gépről és hátranéztem. Addig a Tehén szép csendben megindult előre és oldalt vágta magát. A többiek hiába mutogattak. A füldugó miatt nem is hallottam semmit. Odanézek, Vas a földön. Hát nem mondom szívbajt nem kaptam, de elmotyogtam pár kurvaanyjaahülyefejemneket. Ha lehet ilyet mondani egész jól megúsztam. A kuplungkar bánta.

Na innen nem éreztem magam annyira jól. Akinek dőlt már el motorja az tudja milyen érzés. A többieknek megpróbálom körbeírni. Mint amikor eszed a süteményt és a végére hagyod a koktélcseresznyét a tetejéről és odarohan hozzád a feleséged, kikapja a tányérodból és megeszi mosolyogva. Az ember lába simán ökölbe szorul és a gyomra görcsbe rándul. Mindegy. Működött a kuplung és a Jáwával is jártam egyszer fél évig görbült fékkarral. Van ilyen. A fék-kuplung kar fogyóeszköz. Ez egy ilyen pálya. Nem hagytam elrontani a bulit a hülyeségem miatt. Nyomás tovább. Egerbe 14:15-kor értünk. Ismét nem sikerült eltalálnom a megfelelő benzinkutat. - Mi a túróért van 4 benzinkút 1 km-es körzeten belül, nem értem - Tankoltunk és most kivételesen a csapat nem akart kétfelé osztódni. Mindenki Tajgetosz akart lenni. Még Szdavidson is aki azt mondta, hogy elszokott a Bükktől. Nam akartam hinni a fülemnek. De hát jólvanna! Akkor megyünk együtt.

Hatodik szakasz. Eger - Szinva-forrás

14:32-kor indultunk tovább. mindenkiről csorgott a víz. 33 fok. Felsőtrákány után a csapágyasokkal elgurult a gyóccer. Először Szdavidson megy el mellettem, aztán a debreceniek. Aztán a fene tudja még ki. Na én sem voltam rest. Nyomás! Szép tempóval mentünk át a Bükkön. A csapat kicsit szétcsúszott. A Szinva-forrásig kiesett az idő mindenkinek. 15:13-ra értünk oda.

Meg volt nyitva mindkét forrás. Ittunk. Laca és Zsolt elköszönt tőlünk. Viszont befutott SzJani egy ST2-vel.

GSX-RAttila egy Suzuki Gixerrel és BPéter egy Hondával.

Hetedik szakasz - Szinva-forrás - Edelény

15:58-kor elindultunk tovább. Szdavidson vette át a vezetést. Ő mégiscsak idevalósi. Hogy nézne már ki, ha én vezetném. Különben is, ezt a szakaszt ő tette hozzá a túrához. Úgyhogy ez az ő reszortja. No! Legurultunk Lillafüreden keresztül. Át az alagúton, el a fehér szikla és a tó mellett. Be a jó meleg városba. Lyukóbánya felé vettük az irányt. Jó tempóban haladtunk. Idén szerencsére senki nem kötött keresztbe lovat az úton. Jó az az út. Néhol viszont a buszmegállókban erősen fel van gyűrődve az aszfalt. Tréfás. Sajószentpéter előtt csúnyán meghúztuk a gázt. Nem mondom meg mennyivel mentünk. Titok.

És akkor megtörtént másodszor.

Sajószentpéternél megálltunk a lámpánál. Vártuk Lacit és Mónit. Beálltunk az árnyékba. Sehol semmi. Szdavidson elindult értük. De ő sem jött vissza. Na akkor megfordítottam a csapatot. Keressük meg őket, mert tuti baj van. Radostyán előtt látom Lacit amint vörös fejjel izzadva tolja a vasat rendületlenül előre. 32 fok meleg volt. Móni sehol. Nabazz! Mivanmivan? Hát megállt a gép. Pánik indul. Elkezdjük nézegetni. Beindítja. Kifúj valahol. Eltört a gyertya. Láttatok már ilyet?

Egyszer csak megáll mellettünk egy Subaru. Abból a fajtából aminél ha nyomsz egy erősebb gázt, akkor elájulsz és egy másik kerületben térsz magadhoz.

A srác - Joci - nagyon segítőkész volt. Ajánlott jó szerelőt. Lebeszélte. Jött ment. Csupa szeretet meg segítőkészség. Laci beindította a vasat. Nem is tudom milyen hangja volt. Nevetséges vagy siralmas. Talán ez utóbbi. Bekísértük Subarus Joci után Radostyánba. Ott a szerelő srác azonnal nekiesett a gépnek. Ugyanis a gyertya menete beleszakadt a hengerfejbe. A maradékot meg kiköhögte magából. Most gondolj bele. Szombat. Egész nap betonoztál. 33 fok van és, felhív egy haver, hogy pár vadidegen motoros bajba került és erre te ugrassz mint a nikkelbolha segíteni.

Amíg szerelsz, a feleséged frissítőt kínál az udvarodon ácsorgó vadidegen bandának.

Szóval erősen elgondolkodtam a vendégszereteten és a segtőkészségen. Ezúttal is nagyon köszönjük az önzetlen segítséget. A limonádét és a városnézést. Mert ugyebár nehogymá’ unatkozzunk, felvittek minket a város látnivalóját megnézni. Kinyitották nekünk az ötszögletű fából készült harangtornyot és gyönyörű festett mennyezetű kis templomot is.

Hát ilyen sem volt a Torig túra történetében, hogy a kedvünkért félreverjék a harangokat. Nem tudom mit gondoltak a városiak, de biztos furcsállták, hogy ki harangozhat ilyenkor. Ezúton szólok, hogy Laci! A Yamahádnak harangoztak. :D Mire visszaértünk, kész volt a motor. Kiszedték a gyertya roncsait a hengerfejből. Laci kapott ajándékba egy használt gyertyát ami hazáig bőven kihúzta.

Így szólnak a harangok. Töltsd le a videót és hallgasd meg!

18:28-kor tudtunk továbbindulni. 2,5 óra veszteség. Innen már világos volt, hogy idén nem fogjuk a túrát időben befejezni. Ránk fog esteledni és buktuk a pisztrángot Szilvásváradon. 18:52-re értünk az edelényi benzinkúthoz. Úgy volt, hogy Muzsi ott lesz a régi Ducatimmal. De ő azt hitte elkerült minket és továbbment Aggtelek felé. Elkerültük egymást. Sajnálom. :( Szívesen meghallgattam volna a régi vasamat.

Pár szó az edelényi Mol kútról. Tulajdonképpen mi a fenének állunk meg itt? Egyrészt azért, mert a Ducatik tuti kiszáradnak hamar. Ha Szilvásváradon nincs benzin, mint ahogy egyszer előfordult, akkor ha itt nem tankolunk, akkor nem marad benzin és nem tudunk továbbmenni Szilvásváradról és akkor improvizálni kell. Szóval megtankoltam. De a többiek azt mondták, hogy majd Szilvásváradon. Mert a többség már nem Ducatit hajt ami 190 km után már kacsingat a srága lámpájával. A Tehénnel is biztonságosan el tudok menni 250-et. Talán 300-at is ha muszáj. Mert itt különösebben nincs semmi. Csak a biztonsági tankolás lehetősége. Na ennek még lesz később jelentősége. Ugye már most kitaláltad mi. Na de ne rohanjunk előre.

Nyolcadik szakasz: Edelény - Aggtelek

Szóval pár gép megtankolt, pár meg nem. Mentünk tovább mihamarabb. Kezdődött a halálfutam. Húztuk rendesen. A mezőny néhol erősen szétszakadt. A településeken bevártuk egymást. Szép hosszú ívű dimbes-dombos kanyarok. Kifogástalan aszfalt. Öröm motorozni errefelé. Jósvafő után szűkülnek a kanyarok. mindenki dönt amenynit a vérmérséklete enged. Beszorultam a Gixer mögé. Ehhhhhheeee nemmééééészeeeel kicsitlejjeeeeeeb! Dekurvajó motor ez a Tehén. Huhh! Beértem. Aztán újra és újra. Ez egy rohadt jó szakasz. Mire ideértünk, már le volt lazulva kicsit mindenki. A motor már tudja merre akar kanyarodni. 19:41-re értünk be. Szdavidsonnal megbeszéltem, hogy rögtön az aggteleki látogatóközponthoz megyünk, mert ott kultúrált slozi van. Most nem eszünk. Megyünk tovább gyorsan. Hátha találunk még pisztrángost Szilvásváradon.

Kilencedik szakasz: Aggtelek - Szilvásvárad

Trizs és Ragály közd minden gyönyörű. A kanyarok közti legelőket narancsszínű napfény teríti be. Már amennyit láttam belőle, mert mentünk mint állat. Abban biztos vagyok, hogy narancsszínű volt. Vagy zöld. Esetleg sárga. Élveztem, de már éreztem, hogy fáradt vagyok. Szivásváradra 21:00-kor érkeztünk. Napnyugta 20:40-kor volt. Kb 21:20-ig volt világos. Meglepetéssel konstatáltuk, hogy valami viakolort raktak le és sétálóutca lett az útból és MOTORKERÉKPÁRRAL BEHAJTANI TILOS! Na itt nem lesz pisztrángozás a Janibarát Büfében. Kicsit feljebb van egy büfé. Beültünk. Pisztráng nincs. De van rántott csirke. Mirelitt, de friss. Éhesek vagyunk. Mire ide érünk általában mindenki kidöglik. A pihenés és a kaja viszont új erőt ad ami kitart az út végéig. Eszünk. Sztorizunk, röhögünk. A pincér csaj elmeséli, hogy 3 melóhelyen dfolgozik. Ózdon a Lidlben aztán meg itt és hétvégenként még valahol. Nem egyszerű megélni a környéken. 3 melóhely. Atyavilág. De szar lehet. Sajnálom. :( Megbeszéltük a tervet. Terv a következő. Vaksötét van. Állatok járnak szerteszéjel. Fiatal őzekkel korábban is találkoztunk. Meg kutyákkal. A kuvasz határozottan rémisztő volt keresztben az úton. Szóval némi sajnálattal lemondok Ceredről. Szdavidson és a keleti csapat Egerig megy és aztán a 3-ason hazafelé. Mi pedig Szarvaskőig megyünk, aztán fel Egercsehi, Tarnalelesz, Pétervására Majd kihagyva Zabart és Ceredet Bátonyterenye. Olyan ez mint amikor valaki lemond a Mount Everest meghódításáról és 200 méterrel a cél előtt visszafordul. Nem baj. Majd legközelebb. Valamikor 22 óra után kicsivel lazán átgurulunk a Mol kútra. És tádááááám. Zárva. Puff! Na ezért kellett volna Edelényben tankolni. Laci még tud menni 70-et. Gixer talán 40-et, Attila talán 90-et. Kiszáradt mindenki. Nekem még van vagy 200 km kapacitásom. Ez kevés a többieknek. Ózdra már nem kellene menni, mert akkor Zabar felé kell menni vaksötétben állatok közt. Marad Eger. Egyúttal magamban megfogadom, hogy jövőre Edelényben kötelező lesz a tankolás. Mert meg tudtuk volna csinálni. Bátonyterenye felé izgalmasabb lett volna. Egerig szívás. Vaksötét. Nem látni semmit az útból. Se felfestés, se világító szarok az út szélén. Gáz. Még nincs annyira sötét, hogy a lámpa mindent bevilágítson. De ahogy megyünk, csak az előttünk levő hátsó lámpáját látjuk. Botorkálunk 70-el óvatosban. Szinte hallom mögöttem Gixer imáját, hogy elég legyen a benya Egerig. Megértem a Szilvásváradon látott szentjánosbogarat. Azért világít a szerencsétlen, mert ő sem lát semmit. Egerben tankolás az első kútnál. Ott döntök. Le akarok menni még Ordacsehibe a családhoz. Szdavidsonék úgyis a 3-as felé mennek. Laciék meg Gödöllőnél leágaznak a 0-ás felé. Szétválunk. Veszek matricát és sztrádázni fogunk. Mert Hort és Gyöngyös közt szívás menni. 40-es korlátozások. Brrrrr. Sötét és még lassú is. A többek is hamar a matrica mellett döntenek. Kimegyünk a sztrádára és nyélgáz. 160-180. Szerintem traffiba is beleszaladtam. Ez van. Benéztem. Otthon megnézem. 616 km lett a teljes táv.

Mindenkinek köszönöm a részvételt. Sajnos idén nem sikerült a teljes útvonalat megcsinálni. Sebaj. Az elmúlt 9 évben sem sikerült mindig. Tanulságok a következőek. Edelényben tankolni! Már nem először okozott gondot. Aztán nem hagyni elgurulni a motort a lejtőn. Aztán meg Lacinak ne felejtsek el gyertyákat venni a motorjába.

A nap dicsérete Szdavidsoné. Mert képes volt Ausztriából eljönni, hogy velünk gurulhasson.

Külön köszönet azoknak akik benéztek a túrára és akik segítettek a bajban.

A nap legszerencsésebbike. Laci. Mert annyian segítettek neki, hogy az elképesztő.

Laci! Vedd meg magadnak végre álmaid motorját! A szerelődet meg csapd hátba egy szarosléccel a gyertya miatt!

Én meg megígérem, hogy nem hagyom többé eldőlni a vasat.

Ja! Majdnem lemaradt! Külön hatalmas köszönet Subarus Jocinak és a Radostyániaknak a szerelésért, limonádéért, városnézésért és az önzetlen segítségért.

+1

Miután hazaértem 0:15-re, ott vártak az oldaldobozok. Felcsattintottam és lenyeleztem Ordacsehibe. 1:45-re ott is voltam. Így a vége 770 km lett aznapra.

Túra kiírás

Kedves Barátaim!

A megszokottak szerint idén is megszervezem szokásos éves kanyar vadász túrámat. Úgy gondolom, hogy a bevált útvonalon nem szükséges változtatni, ezért az megegyezik a korábbi évek során kialakult útvonallal amit a társaság már amúgy is  tökélyre fejlesztett. 2009 óta sorozatban ez immár a 9. alkalom, hogy összegurulunk.

Idén megígérem, hogy már kicsit dinamikusabban fogok a Tehénnel cammogni.

Tehát a lényeg:

A túra időpontja: 2017.06.24

Esőnap rá egy hétre: 2017.07.01

Jelentkezés a túrára nálam személyesen az elérhetőségeim valamelyikén név és valamilyen elérhetőség megadásával lehetséges.

A túrához szokás szerint bármelyik pihenőnél fel és le lehet csatlakozni. Kérek mindenkit, hogy a találkozó pontokra feltankolva, beállított guminyomással útra készen érkezzen, hogy ne menjen ezzel az idő. Kérek mindenkit, hogy tartsa be a motoros túrákon alkalmazott szabályokat. Erről itt olvashatsz részletesen.

Túra házirend

Reggel a Hősök teréről fogunk indulni 7:00-kor. Találkozó a szokott helyen a Műcsarnok melletti bringa tárolónál. Azért ott állunk meg, mert bárhol máshol próbálok mostanában megállni a Hősök terén, egyből ott terem egy-két kék kabátos és vegzálnak, hogy ott tilos parkolni. Kérek mindenkit, hogy időben érkezzen, mert idén is szoros lesz a menetrend és nincs lehetőség várakozni.

Bármi új infó lesz a túrával kapcsolatban, azt ide fogom kiírni. Kérek mindenkit aki a túrára szeretne jönni, hogy jelentkezzen be nálam valamilyen közvetlen elérhetőségével. Ez azt jelenti, hogy ha bejelentkezel, akkor számítok rád. Ha valami oknál fogva változás állna be a tervben vagy az időpontban, akkor azokat akik bejelentkeztek személyesen értesítem a változásról. A többiek itt fogják megtalálni a legfrissebb információkat.

Jelentkezéstől függetlenül lehet jönni bármelyik találkozó helyre megbeszélés nélkül is. Ez esetben arra nincs garancia, hogy éppen ott leszünk-e abban az időben.

Útvonal terv

FIGYELEM! Az útvonal elején lenne némi módosítás. Szívesen mennék a régi klasszikus útvonalon Balassagyarmatig. Ezt csak abban az esetben csináljuk, hogyha a társaságban mindenkinek van Pest megyei matricája. (Mea culpa! Feladtam elveimet és vettem egy éves Pest megyei matricát, mert enélkül nem lehet elhagyni normálisan a várost.) Ha így alakulna, akkor Pásztóra kicsit gyorsabban fogunk megérkezni és akkor a csatlakozók függvényében fogunk várakozni vagy Pásztón vagy Galyatetőn, vagy Kékesen.

Szóval ha így alakulna, akkor a Pásztóig tartó két szakasz változni fog egy csöppet. Ezt reggel indulásnál fogjuk megbeszélni. Egyenlőre úgy tűnik, hogy a nem fizetős szakaszon fogunk menni. Ez a jelentkezőktől függ.

Első szakasz: Budapest-Isaszeg-Gödöllő-Aszód-Galgamácsa-Mohora
Szakasz távolság 102 Km. Idő: 1:44, Érkezés: 8:44, Pihenő idő: 0:00, Indulás 8:44

A hősök teréről valahogy kikavarodunk a városból Isaszeg felé. Elvileg az M3 és Vecsés között az M0 használata díjmentes. Úgyhogy elnyelezünk Nagytarcsáig és onnan végigkanyargunk Isaszegen keresztül Gödöllőre, majd Máriabesnyő felé a 3-as főúton. Aszódnál fordulunk Iklad felé és végig egyenes az utunk Mohoráig.

Második szakasz: Mohora-Herencsény-Cserhátszentiván-Alsótold-Pásztó
MOL kút Szakasz távolság 39 Km. Idő: 0:50, Érkezés: 9:49, Pihenő idő: 0:20, Indulás: 10:09

Terveim szerint Mohorán nem állunk meg. Ha valaki lekési az indulást, akkor küldjön SMS-t és jöjjön rögtön Pásztóra a MOL kúthoz. Terve szerint megállunk a városban a Penny Marketnél reggelizni. Aztán  tankolunk, majd irány a Mátra. Szóval lehet jönni a Penny Markethez vagy a Benzinkúthoz is.

Harmadik szakasz: Pásztó-Galyatető
Szakasz távolság 25 Km. Idő: 0:31, Érkezés: 10:40, Pihenő idő: 0:20, Indulás 11:00

Galyatetőn leülünk kicsit pihizni. Nem tudom nyitva lesz-e bármilyen bolt. Ha igen, akkor a szokásos csoki+kóla kombó betolása után gurulunk tovább.

Negyedik szakasz: Galyatető-Kékestető
Szakasz távolság 16 Km. Idő: 0:23, Érkezés: 11:23, Pihenő idő: 0:20, Indulás 11:43

Kékestetőn felballagunk az emlékműhöz és megnézzük szép hazánk legmagasabb pontját. Aztán nyomás ebédelni.

Ötödik szakasz: Kékestető-Mátraháza parkoló
Szakasz távolság 4 Km. Idő: 0:09, Érkezés: 11:52, Pihenő idő: 1:20, Indulás 13:12

Ebéd a szokott helyen a világhírű mátraházi Lángosos Néninél. Palacsinta, lángos, stb. Aztán nyomás tovább.

Hatodik szakasz: Mátraháza parkoló-Parád-Recsk-Sirok-Egerbakta-Eger
Szakasz távolság 48 Km. Idő: 0:57, Érkezés: 14:09, Pihenő idő: 0:15, Indulás 14:24

Egerben tankolunk. Mátraházán fogjuk megbeszélni, hogy melyik kútnál fogunk tankolni. Valószínűleg a Tesco környékén valahol.

Hetedik szakasz: Eger-Felsőtárkány-Lillafüred
Szakasz távolság 47 Km. Idő: 0:59 Érkezés: 15:23, Pihenő idő: 0:15, Indulás: 15:43

A Lillafüred előtt a Szinva forrásnál fogunk megállni egy kis forrásvízre és bandázásra.

Nyolcadik szakasz: Lillafüred-Parasznya-Edelény
Szakasz távolság 44 Km. Idő: 0:54 Érkezés: 16:37, Pihenő idő: 0:15, Indulás: 16:52

Edelényben egy gyors tankolás. Semmi több.

Kilencedik szakasz: Edelény-Szendrő-Aggtelek
Szakasz távolság 46 Km. Idő: 0:54 Érkezés: 17:46, Pihenő idő: 0:30, Indulás: 18:16

Aggteleknél korrekt mosdó van. Ki fogjuk használni, ahogy eddig is. :D Aki akar kajálhat valamit. Megnézzük hogy állunk idővel és nyomás tovább.

Tizedik szakasz: Aggtelek-Putnok-Szilvásvárad
Szakasz távolság 66 Km. Idő: 1:19 Érkezés: 19:35, Pihenő idő: 1:30, Indulás: 21:05

Bízom benne, hogy Szilvásváradra időben fogunk megérkezni és elkölthetünk egy újabb pisztrángos vacsorát. A vacsora alatt megbeszéljük és eldöntjük merre tovább. Napnyugta 20:42-kor lesz, innen már ránk fog esteledni. Ha minden jól megy, és olyan szerencsénk van mint tavaly akkor tankolás és toljuk tovább Pétervására-Cered felé, hogy még világosban odaérjünk Ceredre. Ha nem akkor majd meglátjuk. 

Tizenegyedik szakasz: Szilvásvárad-Pétervására-Cered-Salgótarján-Budapest
Szakasz távolság 204 Km. Idő: 3:35 Érkezés: 22:31

Terv szerint Balassagyarmat után még tankolunk egyet valahol. Szinte biztos, hogy kifutunk az időből és 22:31 után fogunk hazaérni. A teljes táv 640 km lesz. Számításaim szerint mindig 150 kilométer közelében lesz lehetőség tankolni.

Mindez térképen

Budapest-Edelény

Edelény-Budapest