csapat3.jpg

Torig túra 2015

Írta: Torig on . Beküldve: Torig túra

Túrabeszámoló

Nagyon jól sikerült a túra. Külön örömömre szolgált, hogy semmilyen rendkívüli esemény nem történt. Senki nem dobta el a vasat és mindenki rendkívül fegyelmezett volt.

Mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt!

Reggel korán keltem. Gyönyörű verőfényes napsütés volt. Gyors készülődés. Felmálháztam a vasat. Tankolás majd irány a Hősök tere. Korán érkeztem. 7 előtt kicsivel érkezett vik82 telefonja, hogy késik 5 percet. Valóban nem késett többet. M.Attila viszont sajnos családi okok miatt nem tudott velünk jönni. Sajnos a FB-on üzent, azt meg nem olvasom a telefonomon, ezért rövid telefonálgatás után lemontam róla.

7:10-kor indultunk. Meglepő mód a ligeten átvezető út le volt zárva, így meg kellett kerülni az egész ligetet. Az M3-ason nyelezttünk kifelé, majd az M0-án Nagytarcsáig. Nagytarcsán már ott várt minket Lac és Móni. Gyors pacsi, majd megkezdtük a kanyargást Isaszegen keresztül Gödöllő felé. Nagytarcsa után jó kis kanyargós út vezet Isaszegig. Isaszegtől hosszú egyenesek Gödöllőre. Gödöllőtől Aszódig eseménytelen az út. Aszódnál körforgalmat építettek. Durván fel volt túrva minden. Váltakozó irányú forgalom. Kivártuk a sorunkat, majd kanyar a Galgaság felé. Isaszeg környékén valami koppant a nyakamon. A kis aranyos már nyomta is belém a fullánkját. Aztán zsupsz be a gallérom mellett a kabátomba és ott kezdte végigvarrni a vállamat, majd a kezemet. Satufék, sisak kabát ledob, kiráz. Nyomás tovább. Szerencsére nem vagyok allergiás a csípésekre. Végigmentünk a gyönyörű Galga völgyében. Dimbes-dombos, kanyargós az út Mohoráig. Van egy igen szép komolyabb hegyes szakasz Becske környékén Magyarnádorig. Érdemes elnézni arrafelé.

Mohoránál vettünk egy jobbost Alsótold felé. Az út ugyanaz mint tavaly. Elviselhető minőségű. Azonban a falvakban az önkormányzati fenntartású utak nagyon gázosak. Érdemes a lakott terület táblánál egy erős féket húzni mielőtt összecsavarja egy kátyú a felnit. A falu vége tábla után mehet a kövér gáz. Újfent kiemelném a Bokri elágazás utáni bukkanót a bukkanó utáni technikás kanyarral. A cserhátszentiváni lejtőt és a falu gyönyörű panorámáját. Cserhátszentivánon van egy döbbenetes kanyar a falu végén. 90 fok balra, majd meredeken fel és s kanyar kompinációban. Na onnan már vigyázni kell, mert az út elég ramaty Alsótoldig. Alsótoldtól hegyi kergetőzés fel majd le az erdős szerpentinen a 21-es főútig. Majd át Pásztón a benzinkútig.

Pásztóra 9:25-kor, jóval a tervezett idő előtt érkeztünk. Kipihentük magunkat. Tankolás, ökörködés. Érdekes mód a vasárnapi boltzár ellenére lehetett a benzinkúton csokit venni. Meg voltam lepődve. Közösen betoltunk egy megfeneklett jobb sorsra érdemes opelt. Ezzel letudtuk a heti jócselekedetünket. Vicces volt, mert szólt a srác, hogy toljuk meg. Erre odamentem és elkezdtem tolni a kocsit. Erre szól a srác, ne azt, hanem egy másikat. A bent ülők meg csak néztek mint hal a szatyorból, hogy miért is tolom őket. Gyorsan megegyeztünk, hogy ha őket is meg kell tolni, hát akkor szóljanak, mert már benne vagyunk. Mivel korábban értünk oda, ezért Sigabi még nem volt ott. Telón megbeszéltük, hogy Galyatetőn fogunk találkozni, ezért 9:55-kor elindultunk Galyatetőre.

Galyatető felé az út eseménytelen. Nagyjából Mátrakeresztesig felújjított jó út vezet. Aztán nem árt figyelni, mert a lombokon átszűrődő árnyék tréfásan rejti az úton lévő kisebb kátyúkat. Galyatetőre 10:25-kor érkeztünk. Leültünk a szokásos kólára és csokira. A boltban vélhetőleg a tulajdonosok árulták a portékájukat, mert őket még sosem láttam. Kisvártatva befutott Sigabi is az S4-el. 10:55-kor indultunk tovább. Galyatetőről Kékestetőig szintén eseménytelen az út. A Ducati szépen tette a dolgát. Mindig meglepődök amikor beesek vele egy-egy kanyarba. Elképesztő jó motor hihetetlen úttartással. Imádom. A hangját meg főleg. Amikor húzom kifelé a hegyi kanyarokból. Huhh!

Kékestetőre 11:15-kor érkeztünk.  Felgyalogoltunk az emlékműhöz. Egy bácsika pont a motoros emlékhely előtt tárogatón játszott. Hamar mentünk tovább 11:30-kor Mátraházára ahová 11:38-ra érkeztünk. Szépen beálltunk sorban a parkolóba, majd kikértük a szokásos menünket. Palacsinta, sajtos-tejfölös lángos kólával. Hihetetlen jól esett. A nap közben egyre feljebb hágott. Rendesen csorgott már mindenkiről a veríték és egyre több motoros érkezett a parkolóba. Hívtam Kishavert, de ők még Felsőtárkányban voltak.

Már javában toltuk a fejünkbe a kaját amikor nagy meglepetésemre befutott Laca Debrecenből V.Zsolttal és N.Lacival. Nem számítottam rájuk, így nagyon megörültem nekik. Aztán sorban érkeztek a többiek. Kishaver a barátnőjével, Lukylac, Szdavidson, Superior. A nap már hétágra sütött amikor 13:25-kor némi késéssel tovább indultunk. Sajnos Lukylac, Kishaver és Superior nem jött velünk tovább. A parkoló már tele volt motorosokkal és a lángososnál is szép sor kígyózott. Később tudtuk meg, hogy Testament faterja is ott volt a huttyogójával a parkolóban és lefotózta a gépeinket. Kicsit macerásan indultunk el, sikerült a ruhába durván beleizzadni. Sebaj. Szépen legurultunk a Mátrából Eger felé. Sirok után újra kaptam valami bogarat a sisakomba amely kedvesen megpróbált bemászni a fülembe. Szerencsére a füldugó megakadályozta.

14:20-ra értünk Egerbe, ahol rövid tankolás és pihenő következett. Sajnos Sigabi már nem tudott velünk tovább jönni, így tőle elköszöntünk. Eztán kétfelé szedtük a csapatot. A Csapágyasokat Szdavidson vezette fel a Tajgetosz csapatot pedig szokás szerint én vezettem Felsőtárkányon keresztül Lillafüred felé. Végülis mindenki a Csapágyasokkal ment, kivéve Vik82 és a tavalyi bukáson szocializálódott Lac+Móni. Igyekeztem szép nyugodtan menni, de mindig ott hallottam Vik82 ezresét dörömbölni a sarkamban. Az út sima, kavicsfelhordástól mentes. Sima eseménytelen kanyargás volt a Bükk gyönyörű erdőségében. Csodás sziklák és szurdokok közt mentünk fel a hegyre, majd a túloldalon öreg erdőségekben lefelé. Azt hiszem ez a szakasz az igazi Magyar motoros paradicsom a 365 kanyarjával. Állítólag ennyi kanyar van ezen a szakaszon. Az év minden napjára jut belőle egy. Valaki megszámolhatná már, hogy igaz-e, mert én mindig elvétem március 15-e környékén. :D

15:15-re értünk a Szinva forráshoz. Leparkoltunk, ittunk forrásvizet, közben döbbenten néztük a száguldozó helyieket akik elmebeteg tempóban lapjára dőlve nyeleztek el mellettünk. Volt egy faszi aki csapágyas tempóban üveghangon tolta valami nagy sornégyes varrógéppel egy kapucnis pólóban kesztyű és mindenféle védelem nélkül. Aztán jött egy srác egy Aprilia RSV-vel akit érthetetlen módon egy kisbusz mögött rángatta egykerékre a gépét. Rögtön láttuk nagy a baj a nyak feletti résszel. Nem is kellett soká várni, mert a majma diszkrét karistoló hang mellett állt bele az árokba. Szépen csinálta. Megtapsoltuk. Megkérdeztük mi volt a koncepció. Azt mondta, hogy egykeréken akarta a hátulját erőből megcsúsztatni és úgy akarta berakni a kanyarba. :o Gáz! Egy ilyen szép motort így rángatni aztán tönkretenni a semmiért. :/ Nem tetszett a hozzáállása. A Szinva forrástól szokás szerint Szdavidson vette át a vezetést. Átmentünk Miskolcon és elmentünk Lukóbánya felé. Süt a szegénység azon a környéken. Nagy a nyomor. Edelénybe 16:20 kor értünk. Behoztunk némi késést. Gyors tankolás elköszöntünk Lacától V.Zsolttól és N.Lacitól és és nyomás tovább Aggteleknek. Edelény környékén van pár nagyon szegény falu ahol nem szívesen hagynám őrizetlenül a motoromat. Az út még mindig jó, pormentes. Dimbes-dombos, kanyargós út. Hosszú ívű kanyarokkal. Igazán élvezetes ott motorozni. Persze Szdavidson Multiját nem értük utol. Esélytelen. Ő meg szerencsére  türelmesen bevárt minket a falvakban. Nagyon szép a Jósvafő körüli szakasz. Erők, tréfás kanyarok és zöld mezők borokásokkal.

17:20-kor idő előtt értünk Aggtelekre. Itt elhatároztuk, hogy nem megyünk Szilvásváradra hiszen vasárnap lévén nem lesznek nyitva a pisztrángosok. Inkább kajálunk helyben aztán rövidítjük az utat és Ózd felé megyünk Cerednek. A menü szarvaspörkölt volt knédlivel és gyros. Nem volt rossz. Azért jó sem. Aggtelken már mindenki fáradt volt. Megcsodáltuk a barlang melletti EU színvonalú mellékhelységet, (Ha arra jársz ki ne hagyd!) majd 18:25-kor indultunk tovább.

Nagyon szép ez a szakasz. Nagyobb emelkedők és lejtők, technikás kanyarokkal a gyönyörű legelők mellett a ragályi dombokon az alábukó nap rézsút dőlő fényében. Szép volt. Ózdon gyors tankolás, majd nyomás tovább. Zabar felé mentünk. Miért? Egyrészt még sosem jártam  Zabaron és úgy döntöttünk, hogy az ez lesz az idei meglepetés szakasz, másrészt Szdavidson azt mondta, hogy tuti az út. Igaza volt. Valóban az volt. Kanyargós út hangulatos völgyekben váltakozva fenyvesekkel és lombos erdőkkel. Zabar előtt amikor leértünk a völgybe érezhetően hidegebb lett pár fokkal. Nagyon szép környéken vezetett az utunk. Még világosban értünk Ceredre. A szerpentin előtt megálltunk, mert Szdavidson tükre megunta magát és szépen lefittyedt. Szdavidson mindenre fel volt készülve és pár csepp pillanatragasztó hamar megtette jótékony hatását. A ceredi szerpentin hihetetlen. Nagyon jó minőségű az út, de a kanyarok tréfásak és maga az út elég szűk. Azért is kell nagyon figyelni, mert beesik az ember a kanyarba, aztán a felénél az ív a hirtelen beszűkül és lehet fékezgetni, már ha sikerül. Észnél kell lenni nagyon. Salgótarján után már alkonyodott. Bátonyterenyénél elköszöntünk Szdavidsontól, majd nyeleztünk tovább a 21-esen hazafelé. Helyenként útépítés nehezítette utunkat. Több helyen bővítik a 21-est és jelentős forgalomkorlátozások hátráltattak. Na de ahol 4 sáv volt, ott adtunk neki rendesen. Azonban az épülő átjárók és körforgalmak környéke átláthatatlanul zavaros. Mindenhol por és sár. Néhol nagyon kell figyelni, hogy valójában hol is vezet az út a sok terelő tábla között. Aszódnál tankoltunk. Lac és Móni hazafelé vette az irányt. Pesten az Örsön elköszöntem Vik82-től és még időben hazaértem 22:30 körül.

A teljes táv nekem 607 km lett.

Külön köszönet Szdavidsonnak a remek felvezetésért és Lacnak, hogy felül kerekedett a józan ész és nem ment a csapágyasokkal mint tavaly. Mindenkinek köszönöm a fegyelmezettséget.

Külön dícséret Lacának és debreceni barátainknak a részvételért, valamint azoknak akik egy pacsiért is beugrottak Mátraházára.

Fekete pontot max a távol maradóknak tudnék kiosztani.

A nap lúzere cím pedig egyértelműen a Szinva forrás Apriliása lett.

 

Túra kiírás

Kedves Barátaim!

A jó sors úgy hozta, hogy idén is megszervezem szokásos éves kanyar vadász túrámat. Idén számos nehézséggel kellett szembenéznem a túra szervezése során. Az volt a legnagyobb dilemmám, hogy fizetőssé tették a 2A utat. - Ezúton hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy a 2A fizetőssé tételét megköszönjem minden politikusnak!  Üzenem nekik, hogy soha sem fogom megvenni a matricájukat! - No! Továbbra is tartom magam elveimhez miszerint nem érintünk fizetős útvonalakat, ezért a 2A szakaszt idén ki kell hagyjuk. Épp ezért idén újdonságképpen a Galgaságon keresztül fogunk észak felé haladni. A szokásostól eltérően kihagyjuk Bánkot és Balassagyarmatot és már Aszódnál megkezdenénk a kanyargást. A másik nagy gondom, hogy technikai okokból augusztus végéig nem lesz szabad szombatom. Ezért a túra időpontja sajnos idén a megszokottól eltérően vasárnapra fog esni.

A túra időpontja 2015.06.07 vasárnap.

Eső nap rá egy hétre 2015.06.14 vasárnap.

A túrához szokás szerint bármelyik pihenőnél fel és le lehet csatlakozni. Kérek mindenkit, hogy a találkozó pontokra feltankolva, beállított guminyomással útra készen érkezzen, hogy ne menjen ezzel az idő. Kérek mindenkit, hogy tartsa be a motoros túrákon alkalmazott szabályokat. Erről itt olvashatsz részletesen.

Túra házirend

Reggel a Hősök teréről fogunk indulni 7:00-kor. Találkozó a szokott helyen a Műcsarnok melletti bringa tárolónál. Azért ott állunk meg, mert bárhol máshol próbálok mostanában megállni a Hősök terén, egyből ott terem egy-két kék kabátos és vegzálnak, hogy ott tilos parkolni. Kérek mindenkit, hogy időben érkezzen, mert idén is szoros lesz a menetrend és nincs lehetőség várakozni.

Bármi új infó lesz a túrával kapcsolatban, azt ide fogom kiírni. Kérek mindenkit aki a túrára szeretne jönni, hogy jelentkezzen be nálam. Ha valami oknál fogva változás állna be a tervben vagy az időpontban, csak azokat értesítem akik személyesen jelentkeztek a túrára.

Útvonal terv

Első szakasz: Budapest-Isaszeg-Gödöllő-Aszód-Galgamácsa-Mohora
Szakasz távolság 102 Km. Idő: 1:44, Érkezés: 8:44, Pihenő idő: 0:00, Indulás 8:44

A hősök teréről valahogy kikavarodunk a városból Isaszeg felé. Elvileg az M3 és Vecsés között az M0 használata díjmentes. Úgyhogy elnyelezünk Nagytarcsáig és onnan végigkanyargunk Isaszegen keresztül Gödöllőre, majd Máriabesnyő felé a 3-as főúton. Aszódnál fordulunk Iklad felé és végig egyenes az utunk Mohoráig.

Második szakasz: Mohora-Herencsény-Cserhátszentiván-Alsótold-Pásztó
MOL kút Szakasz távolság 39 Km. Idő: 0:50, Érkezés: 9:49, Pihenő idő: 0:20, Indulás: 10:09

Terveim szerint Mohorán nem állunk meg. Ha valaki lekési az indulást, akkor küldjön SMS-t és jöjjön rögtön Pásztóra a MOL kúthoz. Figyelem! Sajnos itt is eltérünk a megszokottól. Ugyanis politikusainknak hála a vasárnapi zárvatartás miatt a pásztói Penny Marketben vásárolandó reggelire nem számíthatunk. Kérek mindenkit, eszerint hozzon magával egy kis kaját, mert Mátraházáig nem lesz módunk abrakolni.Ezúton szeretném megköszönni politikusainknak, hogy a boltbezárásnak hála éhesek maradunk. Kösszépen b@meg!Pásztón tankolunk, majd irány a Mátra.

Harmadik szakasz: Pásztó-Galyatető
Szakasz távolság 25 Km. Idő: 0:31, Érkezés: 10:40, Pihenő idő: 0:20, Indulás 11:00

Galyatetőn leülünk kicsit pihizni. Nem tudom nyitva lesz-e bármilyen bolt. Ha igen, akkor a szokásos csoki+kóla kombó betolása után gurulunk tovább.

Negyedik szakasz: Galyatető-Kékestető
Szakasz távolság 16 Km. Idő: 0:23, Érkezés: 11:23, Pihenő idő: 0:20, Indulás 11:43

Kékestetőn felballagunk az emlékműhöz és megnézzük szép hazánk legmagasabb pontját. Aztán nyomás ebédelni.

Ötödik szakasz: Kékestető-Mátraháza parkoló
Szakasz távolság 4 Km. Idő: 0:09, Érkezés: 11:52, Pihenő idő: 1:20, Indulás 13:12

Ebéd a szokott helyen a világhírű mátraházi Lángosos Néninél. Palacsinta, lángos, stb. Aztán nyomás tovább.

Hatodik szakasz: Mátraháza parkoló-Parád-Recsk-Sirok-Egerbakta-Eger
Szakasz távolság 48 Km. Idő: 0:57, Érkezés: 14:09, Pihenő idő: 0:15, Indulás 14:24

Egerben tankolunk. Mátraházán fogjuk megbeszélni, hogy melyik kútnál fogunk tankolni. Valószínűleg a Tesco környékén valahol.

Hetedik szakasz: Eger-Felsőtárkány-Lillafüred
Szakasz távolság 47 Km. Idő: 0:59 Érkezés: 15:23, Pihenő idő: 0:15, Indulás: 15:43

A Lillafüred előtt a Szinva forrásnál fogunk megállni egy kis forrásvízre.

Nyolcadik szakasz: Lillafüred-Parasznya-Edelény
Szakasz távolság 44 Km. Idő: 0:54 Érkezés: 16:37, Pihenő idő: 0:15, Indulás: 16:52

Edelényben egy gyors tankolás. Semmi több.

Kilencedik szakasz: Edelény-Szendrő-Aggtelek
Szakasz távolság 46 Km. Idő: 0:54 Érkezés: 17:46, Pihenő idő: 0:30, Indulás: 18:16

Aggteleknél korrekt mosdó van. Ki fogjuk használni. Ahogy eddig is. :D Aki akar kajálhat valamit. Megnézzük hogy állunk idővel és nyomás tovább.

Tizedik szakasz: Aggtelek-Putnok-Szilvásvárad
Szakasz távolság 66 Km. Idő: 1:19 Érkezés: 19:35, Pihenő idő: 1:30, Indulás: 21:05

Bízom benne, hogy Szilvásváradra időben fogunk megérkezni és elkölthetünk egy újabb pisztrángos vacsorát. A vacsora alatt megbeszéljük és eldöntjük merre tovább. Napnyugta 20:42-kor lesz, innen már ránk fog esteledni. Ha minden jól megy, és olyan szerencsénk van mint tavaly akkor tankolás és toljuk tovább Pétervására-Cered felé, hogy még világosban odaérjünk Ceredre. Ha nem akkor majd meglátjuk. 

Tizenegyedik szakasz: Szilvásvárad-Pétervására-Cered-Salgótarján-Budapest
Szakasz távolság 204 Km. Idő: 3:35 Érkezés: 22:31

Terv szerint Balassagyarmat után még tankolunk egyet valahol. Szinte biztos, hogy kifutunk az időből és 22:31 után fogunk hazaérni. A teljes táv 640 km lesz. Számításaim szerint 150 kilométeren belül fogunk mindig tankolni.

Mindez térképen Budapest-Edelény

Edelény-Budapest