Torig túra 2016 túrabeszámoló

Kis csúszással, de végre sikerült összerittyentenem a túrabeszámolót

0. Nap.

Épp kész lettem a vacsorával (a székelykáposztát iszonyúan sikerült elsózni, a túrógombóc szerencsére megmenekült) amikor Szdavidson és Robimonster megérkezett Ausztriából és már Herceghalomnál jártak amikor felhívtak. Nosza fel a Tehénre a nejemmel, mert megbeszéltük, hogy találkozunk a budaörsi Achuan főbejáratánál és átkísértük őket a városon. Már magában az a tény is tiszteletre méltó, hogy eljöttek olyan messziről, hogy részt vehessenek a túrán. Dávid több mint 550 km távolságból érkezett.

Szdavidson elmesélte, hogy meghibásodott a motorja. Elromlott az önindító, ezért a Multit nem igazán lehet elindítani. Betolni meg elég gáz az 1000-es masinát. Mindenesetre az áruház látogatóinek nagy derültsége közepette betoltuk a Multit és szerencsésen hazaérkeztünk.

Beraktuk a gépeket a garázsba ahol majd megvacsoráztunk és levonultunk megnézni, hátha lehet valamit tenni a Multival. Szerszám, műszaki rajz van. Kb 1 órás macerálás után Szdavidson letett a javításról. “Mindegy! Majd betójuk valahogy.” Azzal felmentünk a garázsból és hosszú beszélgetés után eltettük magunkat másnapra.

A túra napja.

Reggel 6-kor keltünk. Kényelmes reggeli, tea-kávé aztán háromnegyedkor lementünk indítani a vasakat. 5 perc késéssel 7:05-kor érkeztünk. Demenytomi már ott várt minket a kék fehér S4R-el. Hamar befutott Laci és Móni a Thundercattal így 5 motora bővülve megkezdtük a túrát. Sajnos M. Attila és SLY nem tudott eljönni, mert Attila dolgozott éjjel, SLY-t meg levezényelték a határra védeni a hazát. Így nélkülük voltunk kénytelenek elindulni. 7:15-kor indultunk. Még küldtem egy SMS-t Robinek, hogy izzítsa a Hayabusát, mert mindjárt ott vagyunk.

Budapeszt, Hősök tere - Aszód MOL kút.

A városból gyorsan kiértünk az M3 bevezető szakaszán. Sajnos itt becsúszott egy baki. A túra egyik alapelve, hogy nem megyünk fizetős utakon. Többek közt ezért is maradt ki már tavaly is a 2A útvonala. Most nézem, hogy az M3 bevehető szakasza a városhatártól fizetős a 0-ig. Elképesztő rohadt lehúzás! Azt tudtam, hogy a 0-ás nem fizetős az M3-tól Vecsésig, Azt hittem a városból kimenni nem tilos. Pedig de, hogy rohaggyon meg annak a bele aki ezt a rendszert kitalálta. Szóval lehet, hogy emiatt megbüntetnek emiatt valakit akinek nem volt matricája. Mekkora égbekiáltó szemétség. Ki sem lehet menni ebből a városból. Szóval az M3-ról rákanyarodtunk a 0-ra majd letértünk róla Nagytarcsa felé és végigkanyarogtunk Isaszegig. Erről a szakaszról nincs sok írnivaló. A sztráda olyan amilyen. Nagytarcsa után viszont dimbes-dombos kanyargós út visz Isaszegig. Az Isaszegi túra rákanyarodáskor nem árt résen lenni, mert meredeken lefelé vezet az út és egy kanyar végén hirtelen elfogy az út ahol balra kell kanyarodni. Isaszegtől egyenes út Gödöllőig, ahol a kastély mellett haladtunk el és fordultunk jobbra a 3-as főútra. Aszódig az út eseménytelen. Az ég felhős néhol gyengén szemerkél valami eső kezdemény. Az út midnenfelé fízfoltos, de java részt száraz. Az időjósok mint égiháborút és katasztrófa időt mondottak 30% beválási eséllyel. Na ez pont kevesebb, mintha azt mondaná, hogy vagy lesz eső, vagy nem. Arra számítottam, hogy a jósolt 22-27 fok miatt nem lesz eső. Vagy ha lesz, akkor max egy-két zápor ami nekünk smafu. Az új kabátot meg úgyis tesztelni kell. 6:07-kor érkeztünk Aszódra. Mindenki megtankolt, közben befutott Roby is.

Aszód - Pásztó

A 3-asról lekanyarodtunk balra a Galgaság felé. Erről a szakaszról nem tudok többet mondani mint amit a Galgaság-Börzsöny szakasznál leírtam. Ugyanaz a helyzet. Kerülgetni kell a kátyúkat. időnként egész szar. A falvakban mindenhol rosszak az utak. Unalomig ismételhetem, hogy Nógrád megyében a falvak határában tanácsos satu féket nyomni, mert a megyei utak még csak-csak de az önkormányzati fenntartású utak katasztrofális minőségűek. Nagyon kell vigyázni, hogy a falvakban nehogy megfogjon az ember egy-két medvét. További kellemetlenség volt, hogy több helyen komoly sárfelhordás volt a földekről, illetve néhány helyen extrém sár átfolyás volt az úton. Szerencsére java részt már kijárták a járművek és meg volt annyira száradva, hogy ne okozzon gondot. Többször jártam már ezen a tájon. Szerintem nagyon szép. Dimbes-dombos, kanyargós útvonal. Hosszú ívű kanyarokkal. Kicsit kell figyelni a kátyúkra, de nem vészesebb mint bárhol az országban. Azt hiszem a Monsteres kollégák kissé jobban szenvedtek mint mi a nagyobb vasakkal. Bár amikor még a 900-assal jártam, nem okozott gondot ez a szakasz. Valahol Becske előtt egy jobb-bal kanyarkombinációban ütköztem egy madárral. Szerencsétlen úgy repült, hogy a jobbos kanyarból átdöntve véletlenül a tükörrel úgy csaptam le mint egy pinpongütővel a feladott magas labdát. A nyomorultból nem sok maradhatott és érzésem szerint az összes tollát elvesztette. Különösen szép a Becske környéki szakasz. A meredek emelkedők és a hangulatos hegytetők amelyekről pazar kilátás nyílik a hegyekre, majd lefelé szép kis erdei kanyargás. Mohoránál jobbra fordultunk Alsótold felé. Herencsényig ez a szakasz talán mgé szebb. Viszont a falvakban vállalhatatlanul rossz az út. Herenycsényben például néhol 1-es fokozatban kínlódtunk. Viszont amint kiértünk Herencsényből, nagyon jó minőségű erdei szakasz következett Cserhátszentivánig. Említésre méltó a Bokri elágazás utáni bukkanó és a jobb-bal-emelkedő kanyar kombináció. Aki ismeri a szakaszt és jól belehúz még repülhet is. Cserhátszentivánban szintén gyalázatos az út. Alsótoldig meg úgy ráz, mint a fene. Ez talán utunk legrosszabb része. Sajnos a 21-esig tartó szakasz sem lett jobb az évek alatt. Pásztóra 10:50-kor értünk. megálltunk a Penny marketnél reggelizni. Dávid motorját hosszabban kellett tologatni, mert folyton befékezett a hátsó kerék és egyszerűen nem bírtuk beröffenteni. A MOL kútnál megálltunk egy kicsit egészségügyi és üzemanyagellátási okokból. Deménytomit itt érte utol a hír, hogy a gyerek megbetegedett, úgyhogy elköszönt tőlünk és hazafelé vette az irányt. A nap hétágra süt. 26 fok.

Pásztó - Galyatető

10:05-kor indultunk Pásztóról. Az út első szakasza viszonylag jó. Nemrég újítottak fel egy szakaszt, így azon szépen lehet felfelé menni. Viszont később eléggé viseltes az út. Mindenfelé látszik, hogy kátyúzták, vagy javították az utat, de így sem lett tökéletes. Az út itt is néhol vizes. A vizes felület és a fény-árnyék játéka miatt nehéz észrevenni a kátyúkat. Napszemüvegben menni életveszélyes. A táj gyönyörű. Eső és erdő illat mindenfelé. Csodás idő. Most nem álltunk meg a kilátóknál nézelődni. Úgy gondoltam jó lenne idejében teljesíteni a távot. Megjegyezném, hogy az egész Mátra területén mindenfelé javítják az utakat. Néhol teljes burkolatcserét végeznek. Nem érdemes megszokásból menni, mert könnyen rá lehet futni egy felmart útszakaszra ami igen izgalmas pillanatokat szerezhet a motorosoknak. 10:50-re értünk Galyatetőre ami egy csekély késés.

Galyatető - Mátraháza

A szokásos csoki és üdítő elfogyasztása után 11:05-kor indultunk tovább. Az idő gyönyörű. Nem túl meleg, de nem is hideg. Galyatető alatt az út széli fákat erősen ritkították. Emiatt szépen belátható a kanyarok többsége. Egész furcsa amikor nincs bozót az út szélén. Azonban itt még mindig ugyanaz a helyzet, mint tavaly. Az erdő gyönyörű. Az néhol szépen meg van csinálva az a aszfalt a kanyar feléig. Aki arra számít, hogy végig megcsinálták a kanyart és a zsír sima út az egész kanyarra ki fog tartani, az kellemetlen meglepetésekben részesülhet. Itt ott a kanyarokban átfolyások visszamaradt nyomaként kisebb kavicsfelhordások voltak, Egész utunkra jellemző volt, hogy az út szinte mindenhol makulátlanul tiszta volt. Ugyanis a korábbi napok esőzései nagyon szépen letakarították az utat szinte mindenhol. Csak pár helyen volt vízátfolyásból adódó sárfelhordás vagy visszamaradt morzsalék. A sárfelhordást leszámítva úgy vélem, hogy sokkal kevesebb dzsuva volt az úton mint a korábbi években. A 24-es főútra való becsatlakozásnál a teljes kereszteződés és a 24-es út jó darabon teljes szélességében fel votl marva. Jó lesz, ha egyszer elkészül. Mátraházára beérve azzal szembesültünk, hogy hegyi futóversenyt tartanak, ezért a Kékestetőre vezető út le volt zárva. A lezárás bolyával és rendőri biztosítással volt teljes. A rendőrök meg nem engedtek be még az út szélén sem a mátraházi parkolóba. Hiába mondtam nekik, hogy ide jöttünk és nem zavarnánk senkit azzal, ha elgurulnánk az út szélén. A yard hajthatatlan volt. Már letettem róla, hogy felmegyünk Kékesre és már azon tűnődtem hol fogunk ebédelni amikor Laci odament a fakabáthoz és megkérdezte betolhatjuk-e a gépeket. Zseniális ötlet, hiszen a motort toló motoros gyalogosnak minősül. A rendőr azt mondta, hogy betolhatjuk. Nyilván nem is mondhatott volna mást. Azonban felhívta a figyelmünket, hogy a parkoló tele van és nem fogunk elférni. Gondoljatok bele. Nem fog elférni néhány motor az út szélén? Pfff! Betoltuk a motorokat és az egyik fa alatt az összes motor kényelmesen elfért az összes. Sőt kissé arrébb a wc előtt van motoros parkolóhely ami tök üresen állt. Ott 10-12 motor fért volna el. Azt gondolom a rendőr teljesen rugalmatlan volt. Közben azt néztük, hogy a futókat támogató csapat, autók, motorosok szabadon jöhettek-mehettek. Igazából az az elképesztő, hogy a rendőr azt a 10 métert nem engedte legurulni az út szélén a parkolóig. Végül 11:25-kor érkeztünk meg a Mátraházi parkolóba. A Kékestető ezúttal kimaradt. Ami tulajdonképpen nem akkora baj, mert két héttel korábban jártam ott motorral és elképesztően sokat romlott az út. Kátyú-kátyú hátán. A mátraházi parkolóban ebédeltünk. Megállapítottuk, hogy a lángos+palacsinta kombó sokkal drágább lett. Ennyi pénzből már simán megebédelhetnénk máshol is. Aztán a másik meglepetés az volt, hogy a lángos mintha összement volna kb felére. Meg is kérdeztük, hogy mi ez az anarchia, de nem igazán kaptunk értékelhető választ. Jó hogy a néni poénkodik. Szeretjük érte. De a lángos méretének csökkenését nem tudtuk nem észrevenni. Kaja közben befutott N.Norbert a Monsterével és K.Márton is egy Kawával.

Mátraháza - Eger

Mátraházáról lefelé újra végigküzdöttük magunkat a 24 út javításain. Meg kell említsem, hogy itt már tényleg nagyüzemben megy az útfelújjítás. Az elágazás után Parádsasvárig több helyen kész a zsír új útburkolat. Még felfestés sem volt sehol. Az új út meg tükörsima. A bozótot kiirtották. Klassz lesz, ha egyszer kész lesz. Igazi motorosoknak ajánlott útvolnal. Mire e sorokat írom, addigra már kész kell legyen a javítás többsége. A parádsasvári kanyar szépen fel van marva és egy hosszabb szakaszon végig tart a felmarás és a sebességkorlátozás. Nem tudom ki hogy van vele, de én utálom ezeket a hosszanti bordákkal járó felmarásokat amelyek úgy dobálják a motor hátulját mintha dodzsemben ülnék. Szerencsésen túléltük ezt a szakaszt. Innen az út eseménytelen Egerig. Út a szokásos hullámosan kanyargós. Sirok után pedig emelkedő szerpentinekkel tarkítva. Egerbe beérve egy hosszú lejtő van. Persze a közrend éber őrei odatettek egy Szupertraffit, nehogy véletlenül az embernek gyorshajtáson járjon az esze. 13:48-ra értünk az egri benzinkúthoz.

Eger - Szinva forrás

Egerben tankolás és egyéb szükségletek elvégzése után kétfelé vált a csapat. Szdavidson felvezette a csapágyasokat én meg a szokásos Taigetosz csapatot vezettem a Felsőtárkány felé. Szdavidsonék hamar eltűntek a szemem elől. Nem tudom ki hogy van vele, de egyszerűen mindig fosok ezen a szakaszon. Nem a sok kanyar miatt, hanem a változó helyeken levő kavicsfelhordások miatt. Nem volt sok belőle és az út is tiszta száraz volt néhol a korábbi eső nyomaival. Azonban nem tudok bemenni úgy egy kanyarba sem, hogy ne az járna a fejemben, hogy ott lesz egy rohadt felhordás. Azt hiszem itt úgy kellene menni, hogy egyszer oda-vissza óvatosan, aztán a felderített terepen másodjára már lehet bátrabban menni. Ez a szakasz talán utunk legkanyargósabb és legszebb része. A Szinva forráshoz 14:49-kor értünk. Ez majd egy óra előny a tervezetthez képest. Bőven jól álltunk. Ittunk vizet a forrásból és dumáltunk egy jót. 

Szinva forrás - Edelény

15:00-kor indultunk tovább Szdavidson felvezetésével. Igaz ez jóval korábban volt a tervezettnél. Azonban már nem vártunk senkit és úgy gondoltuk, hogy majd máshol pihenünk többet. Dávid ismét Lyukóbánya felé vezetett minket. Jó az a szakasz is, de néhol tréfás nyomvájúk tarkítják. Szerencsére idén senki nem kötött keresztbe lovat az úton. 16:00-kor eseménytelenül értünk Edelénybe a benzinkúthoz. Itt N.Norbert és K. Márton elköszönt tőlünk. Azt mondták, hogy erősen túltolták az előző estét, ezért úgy érzik muszáj pihenniük.

Edelény - Aggtelek

16:05-kor léptünk tovább Edelényből. Szdavidson szépen meghúzta a tempót. Itt jött elő a K1200 igazi jó tulajdonsága. Egyenesben sepec alatt utolértem a sort.  Beálltam Laci és Móni mögé. Ugyanis Laci jelezte, hogy a Yamaha vezérműláncával valami zűr van, ezért úgy gondoltam maradok leghátul. Bár számítottam rá, hogy le fogok maradni a jojó effektus miatt. Így is lett. Iszonyat jól megy ez a K bömös. Ennek ellenére igyekeztem nem forszírozni a tempót. Tőlem hadd menjenek a jobbak. Majd utolérem őket valahol. Laci meg nem igazán merte meghúzni a gépét, mert félt, hogy tönkremegy a motoroja. Ugyanis Edelényben már eléggé furcsa csattogós hangja volt a Yamahának. Igazából nem is értem miért kockáztatott vele. Azt hiszem én nem indultam volna el ilyen vezérműlánccal. Nagyon szép a Jósvafő környéki szakasz. A többiek elég jól kanyarogtak rajta. Robi meg is jelezte, hogy nagyon szépen kanyarogtak Jósvafő felett. Aggteleknél értem utol a csapatot. 16:47-kor.

Aggtelek - Szilvásvárad

18:20-kor indultunk tovább Aggtelekről. Több mint 1 óra előnyünk volt a tervhez képest. Úgy döntöttünk, hogy majd Szilvásváradon fogunk többet pihenni. Maradtam leghátul és csak néztem hogy húznak el a többiek. Ugyebár Aggteleknél már túl voltunk az út felén és aki nem jól osztotta be az erejét az már kezdett kifáradni. A csuklóm még nem szokta meg a bömöst egészen. Bár Aggtelekre úgy éreztem, hogy sokat javultam a géppel és kezdünk összecsiszolódni. Ezen a szakaszon különösen gyönyörű a Ragály utáni szakasz ahogy jövünk le a hegyről hegyi legelők között, miközben a nap kezd narancssárgába váltani. Putnok után nagyon lemaradtunk Laciékkal. Putnok után nem bírtam magammal és beelőztem őket. Aztán valahogy bekavarodott a sisakomba valami bogárféle és egy szemvillanás alatt a szemembe ugrott. Annak rendje-módja szerint rápislogtam és ezzel szét is kentem a rovart a szemgolyómon. Félreálltam és a nálam levő forrásvíz maradékával megpróbáltam kimosni a szememből az ízeltlábú maradékait. Elég nehezen ment. Móni adott zsebkendőt. Kisit meg is sérült a szemem és olyan volt mint a cseresznye. Azért nem volt túl vészes a helyzet. Mire el tudtunk indulni, addigra a többiek már jöttek visszafelé, mert rájöttek, hogy nem vagyunk mögöttük. Az 26-os útról lekanyarodva is gyönyörű a táj. A Bűkk keleti lankái közt meg búvó falvak és éppen csak sárgulni kezdő búzatáblák közt tempósan haladtunk Szilvásvárad felé. 18:20-kor értünk Szilvásváradra. Ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy a szokásos pisztrángos kocsmánk nincs nyitva. Beültünk a Janibarát büfébe. Voltunk már az öregnél pár éve. Azonban nekem most mintha nem igazán frankó pisztráng jutott volna. Volt a halnak egy kis mellékíze. Azt hiszem jövőre hanyagoljuk az öreget.

Szilvásvárad - Salgótarján

A vacsora végén átgurultunk a benzinkúthoz egy tankolásra. Megbeszéltük, hogy még soha nem álltunk ennyire jól idővel, ezért megcsináljuk a Ceredi szakaszt is, hiszen napnyugta még csak 20:35-kor lesz. Laciék mondták, hogy ők nem kockáztatnak tovább, mert a Yamaha nem 100-as. Robi is jelezte, hogy elfáradt. Megbeszéltük, hogy legurulunk Szarvaskőig és ott ők mennek tovább Eger felé mi meg Egercsehi-Tarnalelesz-Ózd felé. Így is lett. Szarvaskőnél elköszöntünk Lacitól, Mónitól és Robitól, mi meg Ózd felé vettük az irányt. Ezzel módosítottunk a terven, mert nem Pétervására felől közelítettük meg Ceredet, hanem észak felől Zabaron keresztül. Nagyon szép ez az Ózd-Zabar szakasz. Néhol fenyvesek között kanyarogtunk Zabar felé. A sok sisakmosás ellenére annyi bogár volt már a pleximen, hogy már akadályozott a kilátásban. A szürkülettel együtt gyakorlatilag néha alig láttam valamit. E kombináció a fáradtsággal együtt meglehetősen veszélyes. Ezért erősen visszavettem a tempóból. Ceredre érve Dávid meg is jegyezte, hogy legalább egyenesben azért meghúzhatám a vasat. Szót fogadtam. Már kezdett sötétedni és kezdtem kilátni a sisakból is. Igazából nem is emlékszem hol vettem át a vezetést. Talán valahol Zabar környékén. Igyekeztem tempósabban haladni. Azt kell mondjam a BMW lámpája nagyságrendekkel jobb mint a Mosnteré volt. Az a felemás küklopsz lámpacsoport igazán jól eltalált kombináció. Fényes és van ereje. Jobban bevilágítja az utat. A Ceredi szerpentin finoman szólva is tréfás. Az út jó minőségű. Azonban a kanyarok íve nem folyamatos. Sok kanyar van amely hirtelen még szűkebbé válik. Nem lehet úgy menni, hogy határon bemotorozok. Ugyanis közben tovább kell lassítani. Szóval nagyon észnél kell lenni.

Salgótarján - Bp

Öreg este volt mire Salgótarjánba értünk. Úgy tűnt esőbe fogunk  kavarodni, ezért tankolás után beraktam a themobélést és a membbránt is a kabátomba. A felhőradar azt mutatta, hogy Pásztó környékén pancsizni fogunk. Szadvidson akkor szólt, hogy neki nem igazán jött be a ceredi szakasz. Túl szűk és tréfás az a szakasz. Este meg főleg nem annyira jó, én meg túl erős tempót diktáltam. Hmm. Azt hiszem közel sem tudok annyira motorozni mint Dávid. Mégis most kijött a Bömös elénye. Elég volt egyenesben kicsit jobban meghúzni a szarvát és az elmebeteg 163 lóerő és a jó futómű meg tette a dolgát. A jó világítás is sokat segített. Nem lettem jobb, mégis a lóerő előny ezen a szakaszon megmutatkozott. Korábban alig bírtam Dávid Multiját követni a Monsterrel. Most igyekeztem egy kicsit kitenni magamért. Kb érzetre úgy motoroztam, mintha a Mosnterrel kicsit tempósabban mennék, de még biztonságosan. Ez így viszont már sok lehetett a többieknek amiért elnézést kértem. A 21-es főút jó minőségű. Leszámítva az elmebeteg keresztbordákat az úton amelyek kirázzák a bal felső hatosból a tömést. A 21-esen volt azért néhány pozitív változás. Bár nagyon szerettem az utat szegélyező fasort amelyeket tarra vágtak, de jelentősen ki is bővítették az utat. Helyenként osztottpályás lett az út és 2-2 sáv ál rendelkezésre 110-es sebességhatárral, amit bőven ki is használtunk. Nem írtam fel mikor értünk haza. Hullafáradtak voltunk mindhárman.

A túra alatt minden ideálisan alakult. Az eső mindenhol elkerült minket. Annak ellenére, hogy az eső nyomait mindenfelé láttuk és indulásnál úgy tűnt elég rendesen meg fogunk ázni a délután folyamán.

+1 nap

Robymonstert és Szdavidsont másnap kikísértük az M1-esen a nejemmel egy darabon. Annak rendje és módja szerint rommá áztunk és Székesfehérvár felé kerülve jöttünk hazafelé menekülvén a vihar elől.

Mindenkinek köszönöm aki megtisztelte a túrámat a részvételével.

A nap hősei és Robymonster és Szdavidson lett akik képesek voltak Ausztriából eljönni a túrára. Dávidnak 1500 km felett volt a 3 nap alatt megtett útja. Mindektten megérdemlik a pirospontot.

A túra legjellemzőbb része a megállások során Szdavidson Multijának tologatása volt. Minden leállás után toltuk a vasat. Nem kis mutatvány beröffenteni az 1000-es DC blokkot.

A legjobb monsádt Laci sütötte el valakinek amikor valaki panaszkodott, hogy megolvadt a csokija. “Szívószálat kérsz hozzá?

A fekete pontot osztanék a Janibarát büffének, mert szerintem lehetett volna jobb is. A mátraházi lángosos néninek a méretcsökkenésért és a közrend éber őreinek a Mátraházán tanúsított rugalmatlanságukért.

A teljes táv 624 km lett ami ha jól számolom nem számít rekordnak a Torig túrák történetében. Azért rohadtul elfáradtam. :D

 

Túra kiírás

Kedves Barátaim!

A jó sors úgy hozta, hogy idén is megszervezem szokásos éves kanyar vadász túrámat. Idén egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudok annyit agyalni a túrán mint az elmúlt években. Igazából nem is kell, mert a túra útvonalát az elmúlt években a társaság tökélyre fejlesztette. Ezért a túra kiírás gyakorlatilag megegyezik a tavalyi kiírással.

Számomra az is kihívást fog jelenteni, hogy ez lesz az első túra amit az új BMW-vel fogok abszolválni. Az eddigi tapasztalatok alapján sokkal küzdősebb lesz mint a Ducatival. Hát állok elébe. :)

Lehet, hogy lesznek még kisebb módosítások, de a lényeg nem fog változni. Lesz túra.

A túra időpontja: 2016.06.04

Esőnap rá egy hétre: 2016.06.11

Jelentkezés nálam az elérhetőségeim valamelyikén.

A túrához szokás szerint bármelyik pihenőnél fel és le lehet csatlakozni. Kérek mindenkit, hogy a találkozó pontokra feltankolva, beállított guminyomással útra készen érkezzen, hogy ne menjen ezzel az idő. Kérek mindenkit, hogy tartsa be a motoros túrákon alkalmazott szabályokat. Erről itt olvashatsz részletesen.

Túra házirend

Reggel a Hősök teréről fogunk indulni 7:00-kor. Találkozó a szokott helyen a Műcsarnok melletti bringa tárolónál. Azért ott állunk meg, mert bárhol máshol próbálok mostanában megállni a Hősök terén, egyből ott terem egy-két kék kabátos és vegzálnak, hogy ott tilos parkolni. Kérek mindenkit, hogy időben érkezzen, mert idén is szoros lesz a menetrend és nincs lehetőség várakozni.

Bármi új infó lesz a túrával kapcsolatban, azt ide fogom kiírni. Kérek mindenkit aki a túrára szeretne jönni, hogy jelentkezzen be nálam. Ha valami oknál fogva változás állna be a tervben vagy az időpontban, csak azokat értesítem akik személyesen jelentkeztek a túrára.

Útvonal terv

Első szakasz: Budapest-Isaszeg-Gödöllő-Aszód-Galgamácsa-Mohora
Szakasz távolság 102 Km. Idő: 1:44, Érkezés: 8:44, Pihenő idő: 0:00, Indulás 8:44

A hősök teréről valahogy kikavarodunk a városból Isaszeg felé. Elvileg az M3 és Vecsés között az M0 használata díjmentes. Úgyhogy elnyelezünk Nagytarcsáig és onnan végigkanyargunk Isaszegen keresztül Gödöllőre, majd Máriabesnyő felé a 3-as főúton. Aszódnál fordulunk Iklad felé és végig egyenes az utunk Mohoráig.

Második szakasz: Mohora-Herencsény-Cserhátszentiván-Alsótold-Pásztó
MOL kút Szakasz távolság 39 Km. Idő: 0:50, Érkezés: 9:49, Pihenő idő: 0:20, Indulás: 10:09

Terveim szerint Mohorán nem állunk meg. Ha valaki lekési az indulást, akkor küldjön SMS-t és jöjjön rögtön Pásztóra a MOL kúthoz. Figyelem! Sajnos itt is eltérünk a megszokottól. Ugyanis politikusainknak hála a vasárnapi zárvatartás miatti hercehirca kapcsán fogalmam sincs mi lesz nyitva és mi nem. Elvileg a pásztói Penny Marketben vásárolandó reggelire nem biztos, hogy számíthatunk. Kérek mindenkit, eszerint hozzon magával egy kis kaját, mert Mátraházáig nem biztos, hogy lesz módunk abrakolni. Pásztón tankolunk, majd irány a Mátra.

Harmadik szakasz: Pásztó-Galyatető
Szakasz távolság 25 Km. Idő: 0:31, Érkezés: 10:40, Pihenő idő: 0:20, Indulás 11:00

Galyatetőn leülünk kicsit pihizni. Nem tudom nyitva lesz-e bármilyen bolt. Ha igen, akkor a szokásos csoki+kóla kombó betolása után gurulunk tovább.

Negyedik szakasz: Galyatető-Kékestető
Szakasz távolság 16 Km. Idő: 0:23, Érkezés: 11:23, Pihenő idő: 0:20, Indulás 11:43

Kékestetőn felballagunk az emlékműhöz és megnézzük szép hazánk legmagasabb pontját. Aztán nyomás ebédelni.

Ötödik szakasz: Kékestető-Mátraháza parkoló
Szakasz távolság 4 Km. Idő: 0:09, Érkezés: 11:52, Pihenő idő: 1:20, Indulás 13:12

Ebéd a szokott helyen a világhírű mátraházi Lángosos Néninél. Palacsinta, lángos, stb. Aztán nyomás tovább.

Hatodik szakasz: Mátraháza parkoló-Parád-Recsk-Sirok-Egerbakta-Eger
Szakasz távolság 48 Km. Idő: 0:57, Érkezés: 14:09, Pihenő idő: 0:15, Indulás 14:24

Egerben tankolunk. Mátraházán fogjuk megbeszélni, hogy melyik kútnál fogunk tankolni. Valószínűleg a Tesco környékén valahol.

Hetedik szakasz: Eger-Felsőtárkány-Lillafüred
Szakasz távolság 47 Km. Idő: 0:59 Érkezés: 15:23, Pihenő idő: 0:15, Indulás: 15:43

A Lillafüred előtt a Szinva forrásnál fogunk megállni egy kis forrásvízre.

Nyolcadik szakasz: Lillafüred-Parasznya-Edelény
Szakasz távolság 44 Km. Idő: 0:54 Érkezés: 16:37, Pihenő idő: 0:15, Indulás: 16:52

Edelényben egy gyors tankolás. Semmi több.

Kilencedik szakasz: Edelény-Szendrő-Aggtelek
Szakasz távolság 46 Km. Idő: 0:54 Érkezés: 17:46, Pihenő idő: 0:30, Indulás: 18:16

Aggteleknél korrekt mosdó van. Ki fogjuk használni. Ahogy eddig is. :D Aki akar kajálhat valamit. Megnézzük hogy állunk idővel és nyomás tovább.

Tizedik szakasz: Aggtelek-Putnok-Szilvásvárad
Szakasz távolság 66 Km. Idő: 1:19 Érkezés: 19:35, Pihenő idő: 1:30, Indulás: 21:05

Bízom benne, hogy Szilvásváradra időben fogunk megérkezni és elkölthetünk egy újabb pisztrángos vacsorát. A vacsora alatt megbeszéljük és eldöntjük merre tovább. Napnyugta 20:42-kor lesz, innen már ránk fog esteledni. Ha minden jól megy, és olyan szerencsénk van mint tavaly akkor tankolás és toljuk tovább Pétervására-Cered felé, hogy még világosban odaérjünk Ceredre. Ha nem akkor majd meglátjuk. 

Tizenegyedik szakasz: Szilvásvárad-Pétervására-Cered-Salgótarján-Budapest
Szakasz távolság 204 Km. Idő: 3:35 Érkezés: 22:31

Terv szerint Balassagyarmat után még tankolunk egyet valahol. Szinte biztos, hogy kifutunk az időből és 22:31 után fogunk hazaérni. A teljes táv 640 km lesz. Számításaim szerint 150 kilométeren belül fogunk mindig tankolni.

Mindez térképen

Edelény-Budapest

Edelény-Budapest

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.