Túrabeszámoló

Kedves Barátaim. Sajnos elfoglaltságaim miatt nem volt időm a túra után megírni a túraleírást. Ezt most pótolom.

Szdavidson szokásához híven már előző nap megérkezett hozzánk. Jót beszélgettünk, vacsoráztunk. Reggel korán felmálháztuk a vasakat aztán irány a Hősök tere.

Én ezt nem értem, de az utóbbi években valahogy mindig késünk egy picit. Végül 7:07-kor indultunk, aztán az M3-ason megtankoltunk. 7:28-ra értünk Nagytarcsára, ahol Laci és és Móni csatlakozott hozzánk a Thundercattel. (Megjegyezném, hogy időközben Laci lecserélte a Yamahát. Hát kíváncsian várom a következő túrára az utódot. Én már tudom mi az. Legyen meglepi.)

Szép időben, eseménytelenül haladtunk. Egy kisebb egészségügyi megálló után Iklad közelében ez előző napi esőzések nyomán támadt sárfelhordásokat kerülgettünk. Döbbenet, hogy ezeket csak úgy otthagyják az utakon. Galgamácsától viszont felújították az utat. Igazán ajánlott kategória lett. A sár átfolyások viszont megmaradtak. Oké. Leaszfaltozzák az utat. A vízelvezetés megoldása a jövő évezredre maradt.

Az Cserhátszentiván - Alsótold útvonalat továbbra is a gané szóval lehetne jellemezni. A Bablevesi csárda környékén átfolyások mindenhol. Viszont megcsinálták a csárda előtti kátyús szakaszt. Egész jó lett. Pásztóra 9:34-re értünk. Pásztón a MOL kútnál tankoltunk. Úgy gondoltam beváltom a SuperShop pontjaimat. Kérem a kutast váltsa be. Azt mondja nekem a faszi. 1115 pont van rajta. Levonja mindet és akkor beváltja nekem 1000-be jó úgy? Na mondom a faszinak. Ha jattot akarok adni, hadd döntsem már el én. Nehogymá'! Mi a túró ez? Te döntöd el mennyi pontra ma mennyit vagy hajlandó adni? Vicces.

Galyatetőre pedig 10:30-ra. A Mátra egyre veszélyesebb. A Pásztótól felfelé menő szakaszon nem sokat dolgoztak. Itt ott betömték a lyukakat. Van helyette másik. Közelít az életveszélyeshez. A galyatetői rövid pihenő után 11:28-ra értünk a Kékesre. Szokás szerint felsétáltunk a toronyhoz. Nem időztünk sokat. 11:45-re lent voltunk Mátraházán a lángosos néninél, ahol módosan megebédeltünk.

Az idő akár ideálisnak is mondható lett volna, de a Mátrában végig felhők és itt-ott esőcseppek hozták ránk a frászt. Nem volt vészes.

Ott ért minket a meglepetés, hogy a debreceni csapat nagy erőkkel felvonult. Laca, Vasas, Leslie Angel, Vasas Sanyi. (Vasas ikrek) Nagyon megörültem nekik. Jó volt látni a régi cimborákat.

A Mátrából lefelé hangulatos kergetőzés következett. 13:15-re értünk Egerbe. 14:10-re a Szinva forrásnál voltunk. Állunk és megy a trécs, amikor egyszer csak megjelent egy 40 tonnás török nyerges vontató. Ez mi a rákot keres itt. Meg is lepődtünk, mert el nem tudtuk képzelni, hogy a sofőr hogy kínlódta át magát a hegyen. Nem sokkal előbb rendőrmotorosok mentek felfelé. A jelek szerint nem mondtak neki semmi. Pedig kellett volna, mert ahogy Szdavidson rávilágított, a Lillafüredi alagúton nem fog átférni és ott már megfordulni sem tud.

Hiába integettünk a csókának, ment tovább. Később még be is előztük az alagút előtt valahol. Kíváncsi lennék, hogy oldotta meg az alagutat. Vélhetőleg sehogy, mert tuti nem fért át.

15:35-re értünk Edelénybe MOl kúthoz. Laci és Móni itt feladta a túrát motor hiba miatt. Leállt egy henger. Oka ismeretlen. Elmentek valami közelben élő rokonukhoz. Sajnos nem tudták folytatni a túrát.

16:26-ra értünk Aggtelekre. Nem nagyon húztuk az időt. Szdavidsonnal úgy döntöttünk, hogy rövidítünk egy csöppet és nem megyünk Szilvásvárad felé, mert ott amióta megváltozott a behajtás rendje, nem annyira barátságos. Inkább eszünk máshol és belehúzunk. Ózd-Zabar-Cered irányába fordultunk. Zabar előtt több helyen lecserélték az aszfaltot. Nagyon élveztük ezeket a szakaszokat.

19:00-ra értünk Pásztóra, ahol beültünk a Csibe cukrászdába. Mindenkinek ajánlom. Nagyon minőségi sütiket gyártanak.

 

Hazafelé a frászt rámhozta a Tehén. Kiírta, hogy fogyóban az olaj. Lapozgattam a cukrászdában a gépkönyvet. Azt írta, nem vészes, de tankoláskor rá kell tölteni olajat. Hát az nem para. Ha hazaérek olajcsere. Végül semmi gond nem lett.

Nem sokkal később elköszöntünk egymástól Szdavidsonnal és 20:35-re már otthon is voltam.

A teljes táv 576 km lett.

 

A nap dicsérete a debreceni csapaté, akik jól megleptek. 

A nap balekja a török kamionos.

Szdavidsonnak a szokásos pirospont, mert ő érkezett a legemsszebbről.

 

Túra kiírás

Kedves Barátaim!

Mondhatni hagyományosan idén is megszervezem szokásos éves kanyarvadász túrámat. Idén ugyanaz a helyzet mint tavaly. A jól bejáratott útvonalon szerintem nem szükséges változtatni, mert a magyar viszonyok között ez már nem nagyon lehet jobb. 

A tavalyi bénázással szemben idén szeretném a túrát teljes figyelemmel szervezni. A tavalyi év bénázására pedig boruljon jótékony homály.

Tehát a lényeg:

A túra időpontja:

2019.06.22 Szent Iván napja előtt két nappal.

Esőnap: FIGYELEM! VÁLTOZOTT!

2019.07.06.

Jelentkezés a túrára nálam személyesen az elérhetőségeim valamelyikén név és valamilyen közvetlen elérhetőség (pl. telefon) megadásával lehetséges.

A túrához szokás szerint bármelyik pihenőnél fel és le lehet csatlakozni. Kérek mindenkit, hogy a találkozó pontokra feltankolva, beállított guminyomással útra készen érkezzen, hogy ne menjen ezzel az idő. Kérek mindenkit, hogy tartsa be a motoros túrákon alkalmazott szabályokat. Erről itt olvashatsz részletesen.

Túra házirend

Reggel a Hősök teréről fogunk indulni 7:00-kor. Találkozó a szokott helyen a Műcsarnok melletti bringa tárolónál. Azért ott állunk meg, mert bárhol máshol próbálok mostanában megállni a Hősök terén, egyből ott terem egy-két kék kabátos és vegzálnak, hogy ott tilos parkolni. Kérek mindenkit, hogy időben érkezzen, mert idén is szoros lesz a menetrend és nincs lehetőség várakozni.

Bármi új infó lesz a túrával kapcsolatban, azt ide és a Facebook csoportba is ki fogom írni.

Torig Túra Facebook csoport

Kérek mindenkit aki a túrára szeretne jönni, hogy jelentkezzen be nálam valamilyen közvetlen elérhetőségével. Ha bejelentkezel, akkor számítok rád. Ha valami oknál fogva változás állna be a tervben vagy az időpontban, akkor azokat akik bejelentkeztek személyesen értesítem a változásról. A többiek itt fogják megtalálni a legfrissebb információkat.

Jelentkezéstől függetlenül lehet jönni bármelyik találkozó helyre megbeszélés nélkül is. Ez esetben arra nincs garancia, hogy éppen ott leszünk-e abban az időben. Volt már rá precedens.

Útvonal terv

Szívesen mennék a régi klasszikus útvonalon Balassagyarmatig. Ezt csak abban az esetben csináljuk, hogyha a társaságban mindenkinek van Pest megyei matricája. Ha így alakulna, akkor Pásztóra kicsit gyorsabban fogunk megérkezni és akkor a csatlakozók függvényében fogunk várakozni vagy Pásztón vagy Galyatetőn, vagy Kékesen.

Szóval ha így alakulna, akkor a Pásztóig tartó két szakasz változni fog egy csöppet. Reggel indulásnál fogjuk megbeszélni.

Fontos megjegyeznem, hogy idén már voltam a Mátrában és Pásztótól az út sajnos egyre rosszabb. Cserébe hazafelé jobb lesz menni a 21-esen, mert az szépen kibővült. Bátonyterenye és Mátra környékén még építik, de nem vészes. Sajnos Magyarországon az utakra vajmi kevés gondot fordítanak. Sajnos muszáj kerülgetni a gödröket, amikből egyre több van.

Első szakasz: Budapest-Isaszeg-Gödöllő-Aszód-Galgamácsa-Mohora
Szakasz távolság 102 Km. Idő: 1:44, Érkezés: 8:44, Pihenő idő: 0:00, Indulás 8:44

A hősök teréről valahogy kikavarodunk a városból Isaszeg felé. Elvileg az M3 és Vecsés között az M0 használata díjmentes. Úgyhogy elnyelezünk Nagytarcsáig és onnan végigkanyargunk Isaszegen keresztül Gödöllőre, majd Máriabesnyő felé a 3-as főúton. Aszódnál fordulunk Iklad felé és végig egyenes az utunk Mohoráig.

Második szakasz: Mohora-Herencsény-Cserhátszentiván-Alsótold-Pásztó
MOL kút Szakasz távolság 39 Km. Idő: 0:50, Érkezés: 9:49, Pihenő idő: 0:20, Indulás: 10:09

Terveim szerint Mohorán nem állunk meg. Ha valaki lekési az indulást, akkor küldjön SMS-t és jöjjön rögtön Pásztóra a MOL kúthoz. Igény szerint megállunk a városban a Penny Marketnél reggelizni. Aztán  tankolunk, majd irány a Mátra. Szóval lehet jönni a Penny Markethez vagy a Benzinkúthoz is.

Harmadik szakasz: Pásztó-Galyatető
Szakasz távolság 25 Km. Idő: 0:31, Érkezés: 10:40, Pihenő idő: 0:20, Indulás 11:00

Galyatetőn leülünk kicsit pihizni. Nem tudom nyitva lesz-e bármilyen bolt. Ha igen, akkor a szokásos csoki+kóla kombó betolása után gurulunk tovább.

Negyedik szakasz: Galyatető-Kékestető
Szakasz távolság 16 Km. Idő: 0:23, Érkezés: 11:23, Pihenő idő: 0:20, Indulás 11:43

Kékestetőn felballagunk az emlékműhöz és megnézzük szép hazánk legmagasabb pontját. Aztán nyomás ebédelni.

Ötödik szakasz: Kékestető-Mátraháza parkoló
Szakasz távolság 4 Km. Idő: 0:09, Érkezés: 11:52, Pihenő idő: 1:20, Indulás 13:12

Ebéd a szokott helyen a világhírű mátraházi Lángosos Néninél. Palacsinta, lángos, stb. Aztán nyomás tovább.

Hatodik szakasz: Mátraháza parkoló-Parád-Recsk-Sirok-Egerbakta-Eger
Szakasz távolság 48 Km. Idő: 0:57, Érkezés: 14:09, Pihenő idő: 0:15, Indulás 14:24

Egerben tankolunk. Mátraházán fogjuk megbeszélni, hogy melyik kútnál fogunk tankolni. Valószínűleg a Tesco környékén valahol.

Hetedik szakasz: Eger-Felsőtárkány-Lillafüred
Szakasz távolság 47 Km. Idő: 0:59 Érkezés: 15:23, Pihenő idő: 0:15, Indulás: 15:43

A Lillafüred előtt a Szinva forrásnál fogunk megállni egy kis forrásvízre és bandázásra.

Nyolcadik szakasz: Lillafüred-Parasznya-Edelény
Szakasz távolság 44 Km. Idő: 0:54 Érkezés: 16:37, Pihenő idő: 0:15, Indulás: 16:52

Edelényben egy gyors tankolás. Semmi több.

Kilencedik szakasz: Edelény-Szendrő-Aggtelek
Szakasz távolság 46 Km. Idő: 0:54 Érkezés: 17:46, Pihenő idő: 0:30, Indulás: 18:16

Aggteleknél korrekt mosdó van. Ki fogjuk használni, ahogy eddig is. :D Aki akar kajálhat valamit. Megnézzük hogy állunk idővel és nyomás tovább.

Tizedik szakasz: Aggtelek-Putnok-Szilvásvárad
Szakasz távolság 66 Km. Idő: 1:19 Érkezés: 19:35, Pihenő idő: 1:30, Indulás: 21:05

Bízom benne, hogy Szilvásváradra időben fogunk megérkezni és elkölthetünk egy újabb pisztrángos vacsorát. A vacsora alatt megbeszéljük és eldöntjük merre tovább. Napnyugta 20:42-kor lesz, innen már ránk fog esteledni. Ha minden jól megy, és olyan szerencsénk van mint tavaly akkor tankolás és toljuk tovább Pétervására-Cered felé, hogy még világosban odaérjünk Ceredre. Ha nem akkor majd meglátjuk. 

Tizenegyedik szakasz: Szilvásvárad-Pétervására-Cered-Salgótarján-Budapest
Szakasz távolság 204 Km. Idő: 3:35 Érkezés: 22:31

Terv szerint Balassagyarmat után még tankolunk egyet valahol. Szinte biztos, hogy kifutunk az időből és 22:31 után fogunk hazaérni. A teljes táv 640 km lesz. Számításaim szerint mindig 150 kilométer közelében lesz lehetőség tankolni.

Mindez térképen

Budapest-Edelény

Edelény-Budapest

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.