Túrabeszámoló

Reggel már 7 előtt odaértem a Hősök terére. Örültem neki, mert az elmúlt években valahogy mindig sikerült 5-10 percet késni. Odafelé elszörnyűlködtem az Ajtósi Dűrer sor állapotán, meg azon, hogy egy zöld lámpát nem sikerült kifognom.

A Hősök terén már ott várt a “robogós” csapat Attila és Feri a kuplung nélküli gépekkel. Nem sokkal később befutott Laci és Móni, majd Benedekék és Zsolt is a BMW-kel. Majd bedübörgött Kati is a Ducatival. Teljes a létszám. Nem is tudom mikor voltunk ennyien a Hősök terén indulásnál. Rövid eligazítás után 7:10 körül elindultunk. 

Mindenkinek volt Pest megyei matricája, ezért úgy döntöttünk, hogy Balassagyarmat felé megyünk a 2A-n.

Eseménytelen útra számítottam Balassagyarmatig. Nem így lett. Már Vác előtt messziről látszott a Naszály ahogy kiemelkedett a csúcsa a felhőkből. Úgy nézett ki mint a Fuji Japánban a posztereken. Körben mindenhol felhőkből kiemelkedő hegyek. Az előző napi eső után felszálló felhők takarták a hegyeket. Nagyon szép volt.

A váci szakaszon befejezték az út bővítését és felújítását. Nem kellett kerülgetni lezárásokat. Dupla sávon lehetett menni sokáig. Az út vízfoltos volt. Akkor még bíztam benne, hogy fel fog száradni. Sajnos később kiderült, hogy bármerre megyünk, mindenhol vizes, párás lesz az út. Azonban az előző napi esőzések mindenhol tisztára mosták az utat. Pormentes jól tapadó aszfalt volt végig. Az átfolyásokat és néhol kavicsfelhordásokat nem számítva.

Katalinpuszta környékén viszont belementünk ezekbe a felhőkbe. Ahogy ereszkedtünk le a hegyről úgy lett egyre sűrűbb a köd ami finom vízpáraként makacsul ráragadt a sisakra ami miatt percenként törölgetni kellett. Eszembe is jutott, hogy pár éve pont így jártunk, csak éjjel Pétervásáránál, csak akkor még hideg is volt.

Érsekvadkerten olyan cefre szag volt, hogy rá lehetett könyökölni. A növényzet mindenfelé élénk zöld. Pipacs virágzott mindenfelé.

A 17 fok a párával együtt viszont nem volt kellemes. A köd csak nem akart felszállni és velünk marad Balassagyarmat utánig.

Balassagyarmaton átmentünk a városközponton. Tudom el lehetett volna fordulni előbb, de mindig ott szoktunk befordulni. Elképesztően szar macskakő van. Nem hiányos, csak egyenetlen. Nagyon. Legalább normálisan lenne lerakva. Belegondoltam, hogy pár éve még veterán motor versenyeket rendeztek ugyanitt. Most meg macskakő, körforgalom, fekvőrendőr. Kár érte.

A Szügyi elágazásnál vettünk egy jobbost és rátértünk a Nógrádi szakaszra. Szép hosszú ívű dimbes-dombos útvonal viszonylag jó aszfalttal. Már amíg be nem érünk egy faluba. A falvakban az út annyira trágya, hogy már életveszélyes. Aki erre jár, legjobban teszi, ha a falu határát jelző tábla előtt nyom egy satuféket, különben megjárja. A falvakon átmenni kínszenvedés, bár nem lehetetlen. Egyszerűen nem értem miért nem lehet az átmenő utakat megyei szinten karbantartani. Tudom, hogy a táblától az önkormányzat feladata, de nekik erre nincs pénzük. Szegénység van. A probléma meg megmarad más nyakán. Az átmenő forgalom meg szív. Cserhátsurányban van egy nagyon szép templom szögletes toronnyal. Arra jártok, nézzétek meg! Az útról szépen látszik. A nép akaratának engedelmeskedve Herencsényben megálltunk egy egészségügyi szünetre, majd bementünk az erdőbe. Nagyon jó ez a kis erdő Herencsény és a Bokri elágazás közt. Itt ott vízfoltok és nedves aszfalt, néhol átfolyások és kavicsok. Nem volt vészes. Ismét kiemelném a Bokri elágazás utáni elképesztő bukkanót ami rögtön egy éles jobbos, majd balos kanyarba torkollik ami meredek emelkedőbe megy át. Aki ismeri, jót repülhet. Aki nem, az kapaszkodhat a kormányba veszettül. Megéri megnézni oda vissza. Cserhátszentiván nagyon szép helyen van. A hegytetőről csodás kilátás van a Bézmára és a falura. Itt forgatták a Mázli című filmet. Ajánlom figyelmetekbe ha jót akartok röhögni. Körben mindenhol pipacs, bodza, akác. Fantasztikus illatokkal. Cserhátszentiván végén erős balos kanyar meredek emelkedővel. Izgalmas hely. Cserhátszentiván és Alsótold közt az út pocsék. Szerencsére nem hosszú szakasz. Viszont Alsótoldtól megcsinálták az utat Pásztó felé. Hát srácok! Ez lesz az új Bajna-Héreg. Nagyon pöpec lett. Megcsinálták a lerohadásokat. Szuper lett.

Átmentünk Pásztón a benzinkútig. Nem értem mitől van mindig tötymörgés Pásztó belvárosában, mert autók nincsenek sokan, mégis 20-al megy mindenki. Ja! Ha Pásztón jártok, ki ne hagyjátok a Csibe cukrászdát. Kevés ilyen jó cukrászda van Magyarországon és erre az állításra szakmai referenciákat tudok felmutatni. 9:37-re értünk Pásztóra. Tankoltunk a MOL kúton, majd nekivágtunk a Mátrának. A benzinkúton látom, hogy áll a kút mögött egy autó. Mögé álltam. De csak nem mozdul. Na mondom, akkor biztos vár valamire. Kikerültem és beálltam tankolni. Már csorgatom a benyát, amikor beszól egy csávó, hogy mögöttem a kocsi is a kútra vár. Na mondom akkor miért nem állt be? Befejeztem a tankolást, a csajtól sűrűn bocsánatot kértem, mert nem akartam elé pofátlankodni. Csak hát nem látszott, hogy tankolni akart.

Az utat továbbra is vízfoltok tarkították. Akkor gondolkodtam el rajta, hogy a tavaly felszerelt METZELER Roadtec 01 gumik igen jól vizsgáztak. Egész úton még egy apró csúszás sem volt, pedig más gumikkal simán előfordult 1-1 kisebb vonaglás. De ezzel semmi. Még pocsolyákban sem. Marha jó. Talán eddig ez a legjobb gumi ami a gépeimen volt. Pedig volt minden. Eső, kavics, sár, pára, falevél. A Mátrában sok helyen javították az utat. Alakul, de még mindig messze van az ideálistól. Nagyon figyelős. A Mátra gyönyörű. Az eső utáni fantasztikus illatok. A harsogó zöld fák. Virágok mindenfelé. Nagyon szép volt. A Balassagyarmat körüli november után tavaszban jártunk. Galyatetőn 10:18-kor megálltunk a szokásos csoki kóla kombóra és egy kis bandázásra. Itt ért be minket Norbi az S4-el. Lefotóztam a gépeket.

       

 

Galyatetőn már hétágra sütött a nap. Le is égett a nyakam és az arcom. Kékestető felé szintén megcsinálták az utat. A Galyatetői elágazástól Mátraházáig pöpec lett az út. Folytatták a Parádi szakasz felújítását felfelé. Jó lett. Csak nagyon sok a kavicsfelhordás. Ami újdonság, hogy a vállalhatatlanul szar Kékestetői szakaszon is megcsinálták az utat. Hurrá! Viszont valami furcsa módon avar volt az úton. Hogy azt az eső mosta oda, vagy ottmaradt ősszel és most az eső mosta szét, nem tudom. De ránézésre is levert a víz, hogy falevél kupacokon kell átmenni, ami kb úgy csúszhat mint a csiga nyála. Nem volt vészes, mert vigyáztunk. Ausztriában ilyet nem láttam. Pedig ott is van fa meg avar.

Mátraházán 11:43-kor már 27 fok volt. A lángosos néninél alaposan megkajáltunk. Nem voltak sokan. Máskor komoly tömeg van itt. Most lézengés.

Itt csatlakozott hozzánk Kati egy barátja aki jó darabon elkísért minket.

 

A Mátrából lefelé mindenkivel elgurul a gyógyszer. Végre jó út. Bár a kanyarok alattomosak. Otthon hallottam, hogy délután meghalt itt egy srác. Szomorú. Ennek ellenére nem tesznek ki motorosbarát korlátokat. A kavicsfelhordásokat sem takarítják. Pedig nagyon kellene. Ausztriában ha buksz a kavicsok miatt, akkor az az útfenntartó hibája. Itt meg azt mondják, hogy nem az útviszonyoknak megfelelően vezettél. Mióta része az útnak a kiszóródott sóder? Nevetséges. A kanyarfotósok 13:00-kor csináltak rólunk fotókat. Akinek van kedve keresse meg!

Parádnál bevártam a többieket, majd végigkanyarogtunk Egerig a 24-es úton. Szép volt. A Sirok utáni szerpentint több helyen javították. Azonban nem értem miért csinálnak olyat, hogy a kanyar feléig javítanak és a felétől ott van a szar gödrös út. Az ember rádönt, hogy ez most oké, aztán gépészkedhet, hogy kikerülje a gödröket. Oké. sok hely ki van javítva. Ez dicséretes, de nem elég. Egernél a Shell kútnál álltunk meg. 13:46-kor. Katiék átmentek a Moll-hoz, mert a Shell kútnál nincs 100-as benzin. A Bükk csodaszép. Rendesen meghúztam a szarvát. Legalábbis magamhoz képest. Norbi viszont végig ott dübörgött mögöttem az S4-el. Szavamra jól megy az a Monstrer. A kanyarfotósok 14:21-kor lefotóztak minket. 14:44-re értünk a Szinva forráshoz.

Sorban álltunk forrásvízért, aztán mentünk tovább Edelénybe Lyukóbányán és Radostyánon keresztül. Eszembe is jutott a radostyáni szögletes fa harangtorony amikor pár éve megnéztük Laci motorjának lerobbanása apropóján. Arra jártok nézzétek meg! Nagyon szép. Lyukóbánya környékén meg egyenesen süt a szegénység. Mindig eszembe jut, hogy ha itt lerobbannék, akkor fél óra után csak a csontjaimat találnák meg. Borzasztó nézni hogy élnek emberek ma Magyarországon. Edelényig verőfényes napsütés. Körben láttuk a felhőket, de az eső nagyjából elkerült minket. Igaz a Mátrában volt pár csepp eső, de nem volt elég még ahhoz sem, hogy vizesek legyünk.

Edelényben 15:56-kor megtankoltunk, aztán mentünk tovább Aggtelekre. Ez a szakasz már Parasznyától a Perkupa előtti elágazásig nagyon jó minőségű. Pár éve megcsinálták. Pöpec aszfalt. Szép hosszú ívű kanyarok. Mentünk rendesen. Említésre méltó, hogy több helyen láthatóak nagyon szép templomok, tornyok. Például a szalonnai fa harangláb. Jósvafőig az út pöpec. Ráadásul most tisztára volt mosva. Nagyon jól mentünk. Szép ívű kanyarok a dimbes-dombos tájon. Nem csak gyönyörű, hanem élvezetes is. Itt már jól be vagyunk melegedve és szinte magától fordulnak a gépek. Jósvafőtől szűkebbek lesznek a kanyarok Aggtelekig. Na itt már mindenkinek fülig ér a szája.

16:56-ra értünk Aggtelekre. A barlang előtt jó étterem van ahol megkajáltunk. Vadpörköltöt ettem sztrapacskával. Jó lett volna, ha Szilvásváradon kajálunk, de amióta megépítették ott a stadiont, nem lehet begurulni a pisztrángos büfékhez. Teljesen tönkretették azt a helyet azzal a beton monstrummal. Mi szükség volt erre? Mert használni nem nagyon használják. Kis vitába keveredtünk a pincérrel, mert nem akart nekünk összetolni két asztalt. Azt mondta tilos. Nem esett le, hogy a járvány helyzet miatt tilos. Mert azt nem mondta. Végül elnézést kértem a pincértől. Ő csak a szabályokat akarta betartani. A kaja jó volt.

A barlang előtt nagyon szép tiszta wc van. Alaposan kihasználtuk.

Laci közben átszellemülten fotózta a gépeket, hiszen egyszerre volt ott 3 K1200-as. R, S és GT.

Norbi elbúcsúzott tőlünk. Laci és Móni ott maradt Aggtelken, mert már fáradtak voltak. Mi pedig folytattuk az utat tovább. Úgy döntöttem, hogy megcsináljuk Ceredet, mert jól álltunk idővel és még magasan állt a nap. Indulás előtt vettem észre, hogy a kardánomból fekete olaj csöpög. Na bmeg! Lesz melóm ha hazaérek. Valószínűleg eleresztette magát valamelyik szimering.

Aggtelekről Trizs felé vettük az irányt, majd át a csodaszép Ragály környéki dombokon. Zöld mezők és haragos felhők közt. Ózd előtt elkapott minket az eső, miközben az ördög alaposan verte a feleségét. Úgy gondoltam nem állunk meg, mert nem tarthat soká az eső. hamarosan vége is lett és nemsokára meg is száradtunk. Az úton több helyen is csodálatos szivárványokban gyönyörködhettünk. Volt mindenféle. Földből felfelé álló, félkör, negyed ív. Nagyon látványossá tette az utunkat. Ózdon Attila és Feri elköszönt, mert ők Szilvásváradon vettek ki szállást maguknak. Mi mentünk tovább Domaháza - Zabar felé Cerednek. Zabar környéke gyönyörű. Az út pöpec. Friss aszfalt. Hasonló kanyarok mint Jósvafő előtt. Sokáig egy völgyben megyünk az erdő szélén. Az erdőben kb 5 éve leomlott az út. Azóta ott van hagyva. 

https://goo.gl/maps/vihJkst2UkWSmjCS7 

Elképsztő, hogy évek óta nem javítják meg. Körben erdő, fenyvesek. Gyönyörű. Cered előtt hosszú szakaszon kicserélték az aszfaltot. Nagyon jó. Cereden volt egy olyan érzésem, hogy meg kéne álljak egy kicsit és el kéne igazítanom a többieket. Mert Cered alattomos. Elszűkülő ívű kanyarok mindenféle irányban fel, le. Végül elhesegettem a gondolatot magamtól. Aki idáig eljött, az tud motorozni, nem lesz gond. Cereden mindig elgurul velem kicsit a gyógyszer. Persze nem vadállat módjára, de jobban meghúzom a szarvát a gépnek. Amikor már úgy éreztem rendesen megyek úgy húzott el mellettem két KTM-es mint a golyó. Az egyik utast is vitt aki úgy volt a pilóta hátára tapadva mint egy csigaház a csigára. Nagyon kenték. Amikor már majdnem vége lett a kanyaroknak, ott van egy buszmegálló. Megálltam bevárni a többieket. Nemsokára befutott Kati, majd Benedekék. Vártunk. Zsolt sehol az 1100RT-vel. Aztán Benedek megfordult elindult vissza. Akkor megállt mellettünk egy autó, hogy baleset van, és a motoros kéri, hogy menjünk vissza. Azonnal visszamentünk. Zsolt kék RT-je ott feküldt az árokban. Szerencsére Zsoltnak nem lett baja. Meghúzta kicsit a bokáját és beverte az állát valamibe. Ha állvédő nélküli sisak van rajta, akkor most nem állna jól. Később mesélte, hogy elment mellette a két KTM-es és az egyik kívülről előzte a kanyarban és ez kicsit megzavarta. A következő kanyarban meg rossz ívet választott és mire egyenesbe hozta a gépet, nem tudta átborítani idejében. Fékezett és belefutott az árokba. Szerencsére fű és nedves föld volt. Se fa, se kő. Megúszta, bár veszített egy tükröt és szerzett jó néhány karcot.

Nagy nehezen kitoltuk az RT-t az árokból. Benedek letisztította a hengerfejről a sarat, hogy legyen hűtés. Adtam ragasztószalagot amivel és néhány gumipók felhasználásával összeheftölték valahogy a dobozokat. Aztán indították a gépet.

Nagyon nehezen indult. A hengerbe folyhatott az olaj. Amikor végre beindult, annyira füstölt, hogy nehéz szavakba önteni. Mint amikor egy tank álca felhőt bocsát ki.

Innen lassú tempóban mentünk Salgótarjánba ahol egy benzinkútnál összerakták a gépet. Majd a szabályokat erősen betartva a 21-esen és az M3-ason hazamentünk. Az M0-nál elváltunk Katitól és Benedekéktől. Zsolttól pedig Zuglóban vettem búcsút. El akartam kísérni, de egyszer csak eltűnt mögülem.

Mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt.

Nagyon sajnálom, hogy Dávid nem tudott eljönni Ausztriából a koronavírus vészhelyzet miatt kialakult problémák miatt. Ígérem bepótoljuk valamikor a túrát.

Sajnálom, hogy idén nem sikerült tökéletesre a túra. Kár azért a balesetért. Pláne, hogy a kanyargós szakasz végén történt. De hát ez van. Ettől még jó volt a túra.

A nap dicsérete Katié aki az első női pilótánk a túra történetében és becsületére legyen mondva, hogy végigcsinálta elejétől végéig ami nem kis mutatvány.

A fekete pontot a KTM-se srácok kapják. Innen üzenem, hogy szarjanak sünt!

Túra kiírás

Kedves Barátaim!

Sorozatban 12. éve idén is megszervezem szokásos éves kanyarvadász túrámat. Akik már vettek részt valamelyik túrán, azok ismerik az útvonalat. Aki nem, az olvassa vissza az előző évek túráit. A jól bejáratott útvonalon szerintem nem szükséges változtatni, mert a magyar viszonyok között ez már nem lehet jobb.

A koronavírus vészhelyezet miatt persze még borulhat a program, de remélem, hogy addigra feloldják a korlátozásokat és tudunk együtt egy jót motorozni.

Tehát a lényeg:

A túra tervezett időpontja:
2020.06.06


Esőnap:
2020.06.13

Indulás: Hősök tere 7:00-kor. Találkozó a szokott helyen a Műcsarnok melletti bringa tárolónál.

Jelentkezés a túrára nálam személyesen az elérhetőségeim valamelyikén név és valamilyen közvetlen elérhetőség (pl. telefon) megadásával lehetséges.

A túrához szokás szerint bármelyik pihenőnél fel és le lehet csatlakozni. Kérek mindenkit, hogy a találkozó pontokra feltankolva, beállított guminyomással útra készen érkezzen, hogy ne menjen ezzel az idő. Kérek mindenkit, hogy tartsa be a motoros túrákon alkalmazott szabályokat. Erről itt olvashatsz részletesen. Persze ez nem szigorú. :)

Túra házirend

Reggel a Hősök teréről fogunk indulni 7:00-kor. Találkozó a szokott helyen a Műcsarnok melletti bringa tárolónál. Azért ott állunk meg, mert bárhol máshol próbálok mostanában megállni a Hősök terén, egyből ott terem egy-két kék kabátos és vegzálnak, hogy ott tilos parkolni. Kérek mindenkit, hogy időben érkezzen, mert idén is szoros lesz a menetrend és nincs lehetőség várakozni.

Bármi új infó lesz a túrával kapcsolatban, azt ide és a Facebook csoportba is ki fogom írni.

Torig Túra Facebook csoport

Kérek mindenkit aki a túrára szeretne jönni, hogy jelentkezzen be nálam valamilyen közvetlen elérhetőségével. Ha bejelentkezel, akkor számítok rád. Ha valami oknál fogva változás állna be a tervben vagy az időpontban, akkor azokat akik bejelentkeztek személyesen értesítem a változásról. A többiek itt fogják megtalálni a legfrissebb információkat.

Jelentkezéstől függetlenül lehet jönni bármelyik találkozó helyre megbeszélés nélkül is. Ez esetben arra nincs garancia, hogy éppen ott leszünk-e abban az időben. Volt már rá precedens.

Útvonal terv

Szívesen mennék a régi klasszikus útvonalon Balassagyarmatig. Ezt csak abban az esetben csináljuk, hogyha a társaságban mindenkinek van Pest megyei matricája. Ha így alakulna, akkor Pásztóra kicsit gyorsabban fogunk megérkezni és akkor a csatlakozók függvényében fogunk várakozni vagy Pásztón vagy Galyatetőn, vagy Kékesen.

Szóval ha így alakulna, akkor a Pásztóig tartó két szakasz változni fog egy csöppet. Reggel indulásnál fogjuk megbeszélni.

Fontos megjegyeznem, hogy idén már voltam a Mátrában és Pásztótól az út sajnos egyre rosszabb. Cserébe hazafelé jobb lesz menni a 21-esen, mert az szépen kibővült. Bátonyterenye és Mátra környékén még építik, de nem vészes. Sajnos Magyarországon az utakra vajmi kevés gondot fordítanak. Sajnos muszáj kerülgetni a gödröket, amikből egyre több van.

Első szakasz: Budapest-Isaszeg-Gödöllő-Aszód-Galgamácsa-Mohora
Szakasz távolság 102 Km. Idő: 1:44, Érkezés: 8:44, Pihenő idő: 0:00, Indulás 8:44

A hősök teréről valahogy kikavarodunk a városból Isaszeg felé. Elvileg az M3 és Vecsés között az M0 használata díjmentes. Úgyhogy elnyelezünk Nagytarcsáig és onnan végigkanyargunk Isaszegen keresztül Gödöllőre, majd Máriabesnyő felé a 3-as főúton. Aszódnál fordulunk Iklad felé és végig egyenes az utunk Mohoráig.

Második szakasz: Mohora-Herencsény-Cserhátszentiván-Alsótold-Pásztó
MOL kút Szakasz távolság 39 Km. Idő: 0:50, Érkezés: 9:49, Pihenő idő: 0:20, Indulás: 10:09

Terveim szerint Mohorán nem állunk meg. Ha valaki lekési az indulást, akkor küldjön SMS-t és jöjjön rögtön Pásztóra a MOL kúthoz. Igény szerint megállunk a városban a Penny Marketnél reggelizni. Aztán  tankolunk, majd irány a Mátra. Szóval lehet jönni a Penny Markethez vagy a Benzinkúthoz is.

Harmadik szakasz: Pásztó-Galyatető
Szakasz távolság 25 Km. Idő: 0:31, Érkezés: 10:40, Pihenő idő: 0:20, Indulás 11:00

Galyatetőn leülünk kicsit pihizni. Nem tudom nyitva lesz-e bármilyen bolt. Ha igen, akkor a szokásos csoki+kóla kombó betolása után gurulunk tovább.

Negyedik szakasz: Galyatető-Kékestető
Szakasz távolság 16 Km. Idő: 0:23, Érkezés: 11:23, Pihenő idő: 0:20, Indulás 11:43

Kékestetőn felballagunk az emlékműhöz és megnézzük szép hazánk legmagasabb pontját. Aztán nyomás ebédelni.

Ötödik szakasz: Kékestető-Mátraháza parkoló
Szakasz távolság 4 Km. Idő: 0:09, Érkezés: 11:52, Pihenő idő: 1:20, Indulás 13:12

Ebéd a szokott helyen a világhírű mátraházi Lángosos Néninél. Palacsinta, lángos, stb. Aztán nyomás tovább.

Hatodik szakasz: Mátraháza parkoló-Parád-Recsk-Sirok-Egerbakta-Eger
Szakasz távolság 48 Km. Idő: 0:57, Érkezés: 14:09, Pihenő idő: 0:15, Indulás 14:24

Egerben tankolunk. Mátraházán fogjuk megbeszélni, hogy melyik kútnál fogunk tankolni. Valószínűleg a Tesco környékén valahol.

Hetedik szakasz: Eger-Felsőtárkány-Lillafüred
Szakasz távolság 47 Km. Idő: 0:59 Érkezés: 15:23, Pihenő idő: 0:15, Indulás: 15:43

A Lillafüred előtt a Szinva forrásnál fogunk megállni egy kis forrásvízre és bandázásra.

Nyolcadik szakasz: Lillafüred-Parasznya-Edelény
Szakasz távolság 44 Km. Idő: 0:54 Érkezés: 16:37, Pihenő idő: 0:15, Indulás: 16:52

Edelényben egy gyors tankolás. Semmi több.

Kilencedik szakasz: Edelény-Szendrő-Aggtelek
Szakasz távolság 46 Km. Idő: 0:54 Érkezés: 17:46, Pihenő idő: 0:30, Indulás: 18:16

Aggteleknél korrekt mosdó van. Ki fogjuk használni, ahogy eddig is. :D Aki akar kajálhat valamit. Megnézzük hogy állunk idővel és nyomás tovább.

Tizedik szakasz: Aggtelek-Putnok-Szilvásvárad
Szakasz távolság 66 Km. Idő: 1:19 Érkezés: 19:35, Pihenő idő: 1:30, Indulás: 21:05

Bízom benne, hogy Szilvásváradra időben fogunk megérkezni és elkölthetünk egy újabb pisztrángos vacsorát. A vacsora alatt megbeszéljük és eldöntjük merre tovább. Napnyugta 20:42-kor lesz, innen már ránk fog esteledni. Ha minden jól megy, és olyan szerencsénk van mint tavaly akkor tankolás és toljuk tovább Pétervására-Cered felé, hogy még világosban odaérjünk Ceredre. Ha nem akkor majd meglátjuk. 

Tizenegyedik szakasz: Szilvásvárad-Pétervására-Cered-Salgótarján-Budapest
Szakasz távolság 204 Km. Idő: 3:35 Érkezés: 22:31

Terv szerint Balassagyarmat után még tankolunk egyet valahol. Szinte biztos, hogy kifutunk az időből és 22:31 után fogunk hazaérni. A teljes táv 640 km lesz. Számításaim szerint mindig 150 kilométer közelében lesz lehetőség tankolni.

 

Mindez térképen

Budapest-Edelény

Edelény-Budapest

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.